Az ambivalens érzések és
konfliktusok valamennyiünk életének elkerülhetetlen velejárói,
és mindannyian szembekerülünk eleve vesztett helyzetekkel,
hiábavalónak tűnő küzdelmekkel, de bizonyos személyiségű
emberek folyamatos ambivalenciával kínlódnak, mert ez jellemük
építőeleme. Az ambivalens személyiség egyik nehezen kezelhető
konfliktusa, hogy ha biztonságot és vígaszt akar találni, vajon
önmagához vagy máshoz forduljon-e. A legtöbb egészséges ember
önmagával és másokkal is képes jól érezni magát, s mindkét
forrásból tud jót és megelégedettséget nyerni. A kóros
személyiségek egy része vagy hangsúlyozottan előnyben részesíti
valamelyik orientációt, vagy "sehová sem tud fordulni".
Az e személyiségzavarban szenvedők tekintetében látszólag a konfliktusok megoldására az "engedelmességet" használja, de mélyebb szinten erősen küzdenie kell az "engedetlensége" megfékezésével. Látszólag rendkívül összefogott, emiatt már rigidnek is tűnik, ez azonban csak álrac, ami mögött heves csalódottság és düh rejtőzik.
E személyiségzavarban szenvedők nemcsak hogy ragaszkodnak a társadalmi játékszabályokhoz, és szokásokhoz, hanem hangoztatják és védik azokat. Emiatt sokszor tűnnek erénycsősznek, öntudatosnak, az "igazság bajnokának". A rendszerességhez és a szabályossághoz való ragaszkodásuk sokszor már karikatúrává válik, elvesznek a részletekben, a formákban, és nem tudnak az élet lényegével törődni. Azért ragaszkodnak szigorúan a szabályokhoz, mert ezek visszatartják őket, és megvédik önnön késztetéseiktől. Az előírásoktól nem szabad egy tapodtat sem eltérniük, mert akkor kiteszik magukat és másokat is annak a keserű indulatnak és csalódott dühnek, amit valójában éreznek. Ennek a zavarnak a lényege, hogy általában beszűkül a meleg és gyengéd érzelmek kifejezésre juttatásának képessége. Prefekcionizmusuk megakadályozza, hogy az életről a "teljes képet" meg tudnák ragadni, s ragaszkodnak ahhoz, hogy mások is úgy intézzék a dolgaikat és úgy gondolkodjanak, ahogy ők. Túlhajtottan igyekeznek a munkában teljesíteni, anélkül, hogy ebből igazi örömük lenne, és csak látszólag határozottak.
A kompulzív személyiségzavar a kényszeres személyiségvonások maladaptív és szélsőséges megnyilvánulását jelenti, amely különböző mértékben okozhat szorongást és működésbeli zavarokat a társas élet és/vagy a foglalkozás területén. A kompulzív jelleg pedig megnyilvánulhat gondolkodásban, érzelmekben, eszmékben és viselkedési késztetésekben, amelyeket az érintett személy nem képes megváltoztatni vagy kiiktatni, még akkor sem, ha egyébként igen erősen akarná. A zaktivitás parancsoló, akarattól függetlenedő akár gondolatok akár cselekedetek formájában képezi a dolog lényegét. Az obszesszió egy folyamatosan meglévő, ritualizált gondolkodási mintázat, gondolatok, képek szavak, vágyak tudatba tolulása, az érintett személy szándéka ellenére, aminek a tudatos és szándékos eltávolítására nem képes. Emiatt kétkedés, a teendők halogatása, tétovázás és határozatlanság jellemzi általában, s a betegnem tudja önszántából befejezni a gondolatsort.
A személyiségzavar fő jellemzői:
1., perfekcionizmus, mely a feladatmegoldással már ütközik, azt zavarja. például nem képes a dolgát befejezni, mert annyira nyilvánvalóan magasra emelte önmagával szemben a követelményeket
2., hajlamos elveszni a részletekben, szabályokban, sorrendben, szervezésben, listákban, s közben a lényeges dolgot képtelen intézni.
3., ésszerűtlenül ragaszkodik ahhoz, hogy mások hozzá hasonlóan csinálják a dolgokat, vagy alaptalanul kizár másokat a tevékenységéből, mert azok meggyőződése szerint úgysem fogják helyesen csinálni a dolgot.
4., excesszív módon feláldozza magát a munkának és produktivitásnak, s közben kizárja a pihenést, szabadidős tevékenységet és barátkozást, emberi kapcsolatokat az életéből, s nem anyagi-gazdasági okai vannak ennek.
5., határozatlanság: elkerüli, halogatja vagy elnyújtja a döntéshozatalt: például valaki nem köt meg, vagy nem ír alá egy szerződést időben, mert felesleges részleteken kérődzik, de nem arról van szó, hogy valóban olyan a helyzet, hogy indokolt lenne meghallgatni mások tanácsát vagy valóban szükség lenne mások bátorítására.
6., túlságosan lelkiismeretes, aggályos és rugalmatlan erkölcsi, etikai és értékrendi kérdésekben, amiért azonban nem kultúrális vagy vallási indentifikációja felelős.
7., nem tud nagyvonalúan időt, pénzt, vagy ajándékot áldozni, hacsak nem származik ebből személyes nyeresége.
8., használt vagy értékét vesztett tárgyakat képtelen kihajigálni, még akkor sem, ha azoknak nincs semmilyen szentimentális jelentőségük.
Fő jellemzői a rendszeresség, nyakasság, fösvénység, a perfekcionizmus, a pontosság, az aprólékosság, intetllektualizálásra való hajlam, lemondásra való készség. Kényszeres személyiség, mely merev, hajthatatlan, aki nem eléggé alkalmazkodó, feltűnően lelkiismeretes és szokatlanul komoly akadályokkal is megküzd. Általában tisztelik a rendet és szorgalmat, megbízhtók, és magas etikai és teljesítményi mércét állítanak maguk elé. Eléggé gyakorlatiasak, precízek, morális kérdésekben túlzottan merevek, lelkiismeretesek, a szorongást nagyon rosszul tűrik. Gyakori elképzelésük, hogy gondolati úton, mágikus gondolkodási képességek igénybevételével képesek ellenőrizni és befolyásolni másokat. Stressz vagy szélsőséges követelmények által jellemzett helyzetekben e tulajdonságok tüneti viselkedéssé állhatnak össze, amely rituális jelleget ölthet. Szerencsére ritkán van jelen egy egy betegben az összes tünet.
A kompulzió tartósan fenálló, ritualizált-szertartásos viselkedés, néha bizarr és irracionális, és a beteg tudatosan sem választani, sem elhagyni nem képes. A bizarr viselkedés nagyon szembetűnő lehet, de gyakrabban inkább csak az aprólékossággal, merevséggel, túlszervezettséggel és jól ellenőrzöttséggel jellemzett, enyhébb kényszeres ceremóniákkal találkozunk. A kényszeres az érzelmei felett komoly ellenőrzést tart fenn, és "lapos" érzelmi képet sugároz. Viselkedése rugalmatlan, aspontán, mozdíthatatlan, nyakas önfejű és a szükségesnél szertartásosabb. Szükségét érzi a biztonságnak, garanciának és a teljes tökéletességnek, ez viselkedésének rögzült vonása.
Viselkedésük jellemzői: A kényszeresek komor és szigorú viselkedése eléggé szembetűnő. Ez nem azt jelenti, hogy tényleg rosszkedvűek vagy levertek, inkább a rájuk jellemző szigorúságot és komolyságot hivatott közvetíteni. Testtartásuk és mozgásuk is feszességet és az érzelmek szoros kontrollját tükrözik.
A kényszereseket mások szorgalmasnak és hatékonynak, ugyanakkor rugalmatlannak és nem kezdeményezőnek látják. Sokan egyenesen úgy vélik, hogy önfejűek, fukarak, bírvágyók, s nem kreatívak, "nincs képzelőerejük". Jellemző rájuk, hogy hajlanak a kérődzésre, határozatlannak tűnnek, könnyen felbolygatja őket ami szokatlan, s eltér a megszokott rutintól. Tudnak kitartóan és szorgalmasan dolgozni, munkájukban alaposak, aprólékosan gondosak. Néha tényleg módszeresek és alaposnak látszanak, de mások ezt nemritkán kidcsinyességnek és haszontalannak vélik. A szervezettség és hatékonyság igen fontos a számukra, de rigidek és állandóan a szabályokat hangoztatják. Emiatt a többi ember perfekcionistának és fontoskodónak tartja őket. Társas viselkedésüket udvariasság és formalitás jellemzi. Nagyon "odafigyelnek" mások rangjára, státuszára, és őrzik a tekintélyüket, "nem ereszkednek le". Nagyon jellemzően másként viselkednek "feljebbvalóikkal" és "alárendeltjeikkel". A felettük állókat mindenáron meg akarják győzni alaposságukról és hatékonyságukról, igen jólesik nekik a tekintélyfiguráktól kapott elismerés és biztatás, mert keményen szoronganak. Alárendeltjeikkel szemben viszont autokratikusak és számonkérők, sokszor gyerekesen fölényeskedők és öntudatosak. Lekicsinylő és lehengerlő modorukat rendszerint szabályokba és előírásokba "öltöztetik". Nem szokatlan, ha agresszív szándékaikat a szabályok vagy náluk komolyabb autoritásuk mögé rejtik.
Önjellemzés és panaszok: Az önvizsgálatot egyáltalán nem tartják fontosnak, az szerintük az éretlenség és határozatlanság jele. Saját magukat lelkiismeretesnek, lojálisnak, önzetlennek, szerénynek, felelősség- és kötelességtudónak, lelkiismeretesnek látják. Nemcsak elfogadják intézményi feletteseik véleményét, hanem azt hiszik, hogy azok követelései és elvárásai "korrektek". Azonosulnak a megszorító-kényszerítő elvárásokkal, és úgy internalizálják őket mint saját elfojtott impulzusaik ellenőrzésének eszközeit,és mások viselkedésének befolyásolásában ezekből indulnak ki. A feletteseik, hivatali-munkahelyi elöljáróik kiszolgálása okán sokszor kapnak ők is viszont-támogatást azoktól, s ez megerősíti nyilvánvalónak látszó engedelmességüket és öntudatosságukat.
Jellemző rájuk, hogy egyformán szigorúak és kritikusak mások és önmaguk megítélésében. Szeretik fennen hangoztatni a kötelességtudatot, és még inkább azt, hogy ne okozzunk másoknak kellemetlen érzéseket. Igaz ugyan, hogy bizonytalanságot és bűntudatot éreznek, ha nem sikerül elérniük eszményi céljaikat, mégsem tudják, hogy éppen a saját ambivalenciájuk, a tudattalan engedetlenségi vágyuk gátolja meg őket a célkitűzéseik megvalósításában. Határozatlanságukat racionalizálják: "bölcs dolog előbb gondolkodni, s csak azután cselekedni", vagy "várni kell a cselekvéssel, amíg az ember nem biztos annak helyénvalóságában", vagy "igen nagy céljaim vannak, nem kapkodhatom el a dolgot". Ezek a gondolati klisék pusztán arra a tudattalan vágyra utalnak, hogy szeretnének megszabadulni azoktól a feszes kötelékektől, amik az életüket megbéklyózzák.
A kényszeresek nagyon szemrehányóak tudnak lenni azokkal akik "frivolak és ösztöneik után mennek". Az érzelmi megnyilvánulásokat éretlenség és felelőtlenség jeleninek tekintik. Szerintük objektív és időtállóan korrekt standardokkal kell mérni az embereket, és a másokhoz való viszonyulást, "kialakult" értékeknek és szokásoknak kell meghatározniuk, nem pedig személyes elfogultságoknak. Soha nem képes felismerni, hogy másokat is ugyanazon szabályok alapján akar megítélni, mint önmagát, vagyis azért ítél meg másokat szigorúan és keményen, hogy önmagát meggyőzze: igenis ezeket a szabályokat be lehet és be is kell tartani. Azt hiszi, ha mások rebellis indulatait sikerült megfékezni, akkor talán bízhat abban, hogy a sajátjaival is sikerrel elbánhat.
Látszólag meggondoltak és kiegyensúlyozottak, a mélyben azonban tele vannak ambivalenciákkal és konfliktusokkal. Ez pedig veszélyezteti a gondosan őrzött látszategyensúlyt. Ezt pedig meg kell védeniük. Biztonságukat és vigaszukat a "hatalmasoktól" várják, ezért mindenáron meg kell akadályozniuk, hogy ezek kegyeit és oltalmát elveszítsék. Ezért nem vállalják a legkisebb kockázatot sem, és a legnagyobb biztonságra törekszenek, nehogy valamilyen váratlan esemény megzavarja az egyensúlyukat.
Nehéz féken tartaniuk a belülről jövő impulzusaikat. Ezért ezeket átalakítják vagy "bezárják". E negatív késztetések átalakításának két eszköze: az identifikáció és szublimáció. Ha a kényszeres személyiség talál egy "büntető" attitűdű tekintélyszemélyt, akit felülmúlhat, akivel versenghet, akkor a mások iránti hosztilis késztetéseit "igazolhatja", és még elismerést is kaphat. Például egy idősebb testvér, szüleivel azonosulva, "beszáll" öccse fegyelmezésébe, "megrendszabályozásába". A kényszeres személy öntudatos moralitása is ugyanerre a folyamatra utal.
A kényszeresek számára a tudatosan tűrhetetlen ellenszenv és agresszív érzések sokszor társadalmilag elfogadott módon, például foglalkozás/hivatás (bíró, ügyész, katona, pap, sebész) keretén belül juthatnak kifejezésre. A kegyetlenül moralista pap, vagy a "szerető" de túlkontrolláló anya szerepei is általánosan ismert módozatai a rejtett hosztilitás "átöltöztetésének".
Sok kényszeres viselkedik úgy túlságosan udvariasan és már már behízelgően, még olyan helyzetekben is, amik a legtöbb emberben frusztrációt és haragot keltenek. Mivel nem merik kitenni igazi érzéseiket mások dühének vagy elutasításának, olyannyira le kell ezeket kötniük, hogy éppen az ellentettjeik jönnek a felszínre. Elzárják érzelmi reakcióikat és érzéseiket, megpróbálják biztosítani, hogy ne reagáljanak úgy, ami meghökkenést vagy csalódást okoz másokban. Ha a tekintélyszemélyek által velük szemben állított elvárásokat megszegték vagy nem tudták teljesíteni, nemritkán bizonyos ritualisztikus cselekvéssorokkal "teszik meg nem történtté" a rossz vagy "gonosz" viselkedésüket, cselekedetüket. Ilyen módon keresnek feloldozást "bűneikre", és próbálják visszanyerni mások jóindulatát, kegyét, amit olyan félelmetes nélkülözniük.
Viselkedésüknek legfőbb hajtóereje a rosszallástól való félelem és az aggodalom,hogy tettek miatt elítélik és megbüntetik őket. Azt hihetnénk, hogy annak aki "betartotta a szabályokat" és "rendesen viselkedett" nem kellene félnie a szemrehányástól, és ellazulhat. Ez azonban azért nem sikerülhet, mert konformitásuk és alkalmazkodásuk csak álarc, amely mögött a lázadás és önérvényesítés mélyen elfojtott késztetései rejtőznek, és attól félnek, hogy ha ezek felszínre kerülnek, akkor heves nemtetszéssel találkoznak. Bizonyos szinten átélik viselkedési megnyilvánulásaik "megjátszottságát" és hamisságát, ezrét képzeletük folyton emlékezteti őket a felszínes magatartásuk és a mögötte lévő hosztilitás ellentmondásának "elképzelhető következményeire". Akármennyire "tökéletes" is a viselkedésük, belső kétségeik, ambivalenciáik megmaradnak.
Az e személyiségzavarban szenvedők tekintetében látszólag a konfliktusok megoldására az "engedelmességet" használja, de mélyebb szinten erősen küzdenie kell az "engedetlensége" megfékezésével. Látszólag rendkívül összefogott, emiatt már rigidnek is tűnik, ez azonban csak álrac, ami mögött heves csalódottság és düh rejtőzik.
E személyiségzavarban szenvedők nemcsak hogy ragaszkodnak a társadalmi játékszabályokhoz, és szokásokhoz, hanem hangoztatják és védik azokat. Emiatt sokszor tűnnek erénycsősznek, öntudatosnak, az "igazság bajnokának". A rendszerességhez és a szabályossághoz való ragaszkodásuk sokszor már karikatúrává válik, elvesznek a részletekben, a formákban, és nem tudnak az élet lényegével törődni. Azért ragaszkodnak szigorúan a szabályokhoz, mert ezek visszatartják őket, és megvédik önnön késztetéseiktől. Az előírásoktól nem szabad egy tapodtat sem eltérniük, mert akkor kiteszik magukat és másokat is annak a keserű indulatnak és csalódott dühnek, amit valójában éreznek. Ennek a zavarnak a lényege, hogy általában beszűkül a meleg és gyengéd érzelmek kifejezésre juttatásának képessége. Prefekcionizmusuk megakadályozza, hogy az életről a "teljes képet" meg tudnák ragadni, s ragaszkodnak ahhoz, hogy mások is úgy intézzék a dolgaikat és úgy gondolkodjanak, ahogy ők. Túlhajtottan igyekeznek a munkában teljesíteni, anélkül, hogy ebből igazi örömük lenne, és csak látszólag határozottak.
A kompulzív személyiségzavar a kényszeres személyiségvonások maladaptív és szélsőséges megnyilvánulását jelenti, amely különböző mértékben okozhat szorongást és működésbeli zavarokat a társas élet és/vagy a foglalkozás területén. A kompulzív jelleg pedig megnyilvánulhat gondolkodásban, érzelmekben, eszmékben és viselkedési késztetésekben, amelyeket az érintett személy nem képes megváltoztatni vagy kiiktatni, még akkor sem, ha egyébként igen erősen akarná. A zaktivitás parancsoló, akarattól függetlenedő akár gondolatok akár cselekedetek formájában képezi a dolog lényegét. Az obszesszió egy folyamatosan meglévő, ritualizált gondolkodási mintázat, gondolatok, képek szavak, vágyak tudatba tolulása, az érintett személy szándéka ellenére, aminek a tudatos és szándékos eltávolítására nem képes. Emiatt kétkedés, a teendők halogatása, tétovázás és határozatlanság jellemzi általában, s a betegnem tudja önszántából befejezni a gondolatsort.
A személyiségzavar fő jellemzői:
1., perfekcionizmus, mely a feladatmegoldással már ütközik, azt zavarja. például nem képes a dolgát befejezni, mert annyira nyilvánvalóan magasra emelte önmagával szemben a követelményeket
2., hajlamos elveszni a részletekben, szabályokban, sorrendben, szervezésben, listákban, s közben a lényeges dolgot képtelen intézni.
3., ésszerűtlenül ragaszkodik ahhoz, hogy mások hozzá hasonlóan csinálják a dolgokat, vagy alaptalanul kizár másokat a tevékenységéből, mert azok meggyőződése szerint úgysem fogják helyesen csinálni a dolgot.
4., excesszív módon feláldozza magát a munkának és produktivitásnak, s közben kizárja a pihenést, szabadidős tevékenységet és barátkozást, emberi kapcsolatokat az életéből, s nem anyagi-gazdasági okai vannak ennek.
5., határozatlanság: elkerüli, halogatja vagy elnyújtja a döntéshozatalt: például valaki nem köt meg, vagy nem ír alá egy szerződést időben, mert felesleges részleteken kérődzik, de nem arról van szó, hogy valóban olyan a helyzet, hogy indokolt lenne meghallgatni mások tanácsát vagy valóban szükség lenne mások bátorítására.
6., túlságosan lelkiismeretes, aggályos és rugalmatlan erkölcsi, etikai és értékrendi kérdésekben, amiért azonban nem kultúrális vagy vallási indentifikációja felelős.
7., nem tud nagyvonalúan időt, pénzt, vagy ajándékot áldozni, hacsak nem származik ebből személyes nyeresége.
8., használt vagy értékét vesztett tárgyakat képtelen kihajigálni, még akkor sem, ha azoknak nincs semmilyen szentimentális jelentőségük.
Fő jellemzői a rendszeresség, nyakasság, fösvénység, a perfekcionizmus, a pontosság, az aprólékosság, intetllektualizálásra való hajlam, lemondásra való készség. Kényszeres személyiség, mely merev, hajthatatlan, aki nem eléggé alkalmazkodó, feltűnően lelkiismeretes és szokatlanul komoly akadályokkal is megküzd. Általában tisztelik a rendet és szorgalmat, megbízhtók, és magas etikai és teljesítményi mércét állítanak maguk elé. Eléggé gyakorlatiasak, precízek, morális kérdésekben túlzottan merevek, lelkiismeretesek, a szorongást nagyon rosszul tűrik. Gyakori elképzelésük, hogy gondolati úton, mágikus gondolkodási képességek igénybevételével képesek ellenőrizni és befolyásolni másokat. Stressz vagy szélsőséges követelmények által jellemzett helyzetekben e tulajdonságok tüneti viselkedéssé állhatnak össze, amely rituális jelleget ölthet. Szerencsére ritkán van jelen egy egy betegben az összes tünet.
A kompulzió tartósan fenálló, ritualizált-szertartásos viselkedés, néha bizarr és irracionális, és a beteg tudatosan sem választani, sem elhagyni nem képes. A bizarr viselkedés nagyon szembetűnő lehet, de gyakrabban inkább csak az aprólékossággal, merevséggel, túlszervezettséggel és jól ellenőrzöttséggel jellemzett, enyhébb kényszeres ceremóniákkal találkozunk. A kényszeres az érzelmei felett komoly ellenőrzést tart fenn, és "lapos" érzelmi képet sugároz. Viselkedése rugalmatlan, aspontán, mozdíthatatlan, nyakas önfejű és a szükségesnél szertartásosabb. Szükségét érzi a biztonságnak, garanciának és a teljes tökéletességnek, ez viselkedésének rögzült vonása.
Viselkedésük jellemzői: A kényszeresek komor és szigorú viselkedése eléggé szembetűnő. Ez nem azt jelenti, hogy tényleg rosszkedvűek vagy levertek, inkább a rájuk jellemző szigorúságot és komolyságot hivatott közvetíteni. Testtartásuk és mozgásuk is feszességet és az érzelmek szoros kontrollját tükrözik.
A kényszereseket mások szorgalmasnak és hatékonynak, ugyanakkor rugalmatlannak és nem kezdeményezőnek látják. Sokan egyenesen úgy vélik, hogy önfejűek, fukarak, bírvágyók, s nem kreatívak, "nincs képzelőerejük". Jellemző rájuk, hogy hajlanak a kérődzésre, határozatlannak tűnnek, könnyen felbolygatja őket ami szokatlan, s eltér a megszokott rutintól. Tudnak kitartóan és szorgalmasan dolgozni, munkájukban alaposak, aprólékosan gondosak. Néha tényleg módszeresek és alaposnak látszanak, de mások ezt nemritkán kidcsinyességnek és haszontalannak vélik. A szervezettség és hatékonyság igen fontos a számukra, de rigidek és állandóan a szabályokat hangoztatják. Emiatt a többi ember perfekcionistának és fontoskodónak tartja őket. Társas viselkedésüket udvariasság és formalitás jellemzi. Nagyon "odafigyelnek" mások rangjára, státuszára, és őrzik a tekintélyüket, "nem ereszkednek le". Nagyon jellemzően másként viselkednek "feljebbvalóikkal" és "alárendeltjeikkel". A felettük állókat mindenáron meg akarják győzni alaposságukról és hatékonyságukról, igen jólesik nekik a tekintélyfiguráktól kapott elismerés és biztatás, mert keményen szoronganak. Alárendeltjeikkel szemben viszont autokratikusak és számonkérők, sokszor gyerekesen fölényeskedők és öntudatosak. Lekicsinylő és lehengerlő modorukat rendszerint szabályokba és előírásokba "öltöztetik". Nem szokatlan, ha agresszív szándékaikat a szabályok vagy náluk komolyabb autoritásuk mögé rejtik.
Önjellemzés és panaszok: Az önvizsgálatot egyáltalán nem tartják fontosnak, az szerintük az éretlenség és határozatlanság jele. Saját magukat lelkiismeretesnek, lojálisnak, önzetlennek, szerénynek, felelősség- és kötelességtudónak, lelkiismeretesnek látják. Nemcsak elfogadják intézményi feletteseik véleményét, hanem azt hiszik, hogy azok követelései és elvárásai "korrektek". Azonosulnak a megszorító-kényszerítő elvárásokkal, és úgy internalizálják őket mint saját elfojtott impulzusaik ellenőrzésének eszközeit,és mások viselkedésének befolyásolásában ezekből indulnak ki. A feletteseik, hivatali-munkahelyi elöljáróik kiszolgálása okán sokszor kapnak ők is viszont-támogatást azoktól, s ez megerősíti nyilvánvalónak látszó engedelmességüket és öntudatosságukat.
Jellemző rájuk, hogy egyformán szigorúak és kritikusak mások és önmaguk megítélésében. Szeretik fennen hangoztatni a kötelességtudatot, és még inkább azt, hogy ne okozzunk másoknak kellemetlen érzéseket. Igaz ugyan, hogy bizonytalanságot és bűntudatot éreznek, ha nem sikerül elérniük eszményi céljaikat, mégsem tudják, hogy éppen a saját ambivalenciájuk, a tudattalan engedetlenségi vágyuk gátolja meg őket a célkitűzéseik megvalósításában. Határozatlanságukat racionalizálják: "bölcs dolog előbb gondolkodni, s csak azután cselekedni", vagy "várni kell a cselekvéssel, amíg az ember nem biztos annak helyénvalóságában", vagy "igen nagy céljaim vannak, nem kapkodhatom el a dolgot". Ezek a gondolati klisék pusztán arra a tudattalan vágyra utalnak, hogy szeretnének megszabadulni azoktól a feszes kötelékektől, amik az életüket megbéklyózzák.
A kényszeresek nagyon szemrehányóak tudnak lenni azokkal akik "frivolak és ösztöneik után mennek". Az érzelmi megnyilvánulásokat éretlenség és felelőtlenség jeleninek tekintik. Szerintük objektív és időtállóan korrekt standardokkal kell mérni az embereket, és a másokhoz való viszonyulást, "kialakult" értékeknek és szokásoknak kell meghatározniuk, nem pedig személyes elfogultságoknak. Soha nem képes felismerni, hogy másokat is ugyanazon szabályok alapján akar megítélni, mint önmagát, vagyis azért ítél meg másokat szigorúan és keményen, hogy önmagát meggyőzze: igenis ezeket a szabályokat be lehet és be is kell tartani. Azt hiszi, ha mások rebellis indulatait sikerült megfékezni, akkor talán bízhat abban, hogy a sajátjaival is sikerrel elbánhat.
Látszólag meggondoltak és kiegyensúlyozottak, a mélyben azonban tele vannak ambivalenciákkal és konfliktusokkal. Ez pedig veszélyezteti a gondosan őrzött látszategyensúlyt. Ezt pedig meg kell védeniük. Biztonságukat és vigaszukat a "hatalmasoktól" várják, ezért mindenáron meg kell akadályozniuk, hogy ezek kegyeit és oltalmát elveszítsék. Ezért nem vállalják a legkisebb kockázatot sem, és a legnagyobb biztonságra törekszenek, nehogy valamilyen váratlan esemény megzavarja az egyensúlyukat.
Nehéz féken tartaniuk a belülről jövő impulzusaikat. Ezért ezeket átalakítják vagy "bezárják". E negatív késztetések átalakításának két eszköze: az identifikáció és szublimáció. Ha a kényszeres személyiség talál egy "büntető" attitűdű tekintélyszemélyt, akit felülmúlhat, akivel versenghet, akkor a mások iránti hosztilis késztetéseit "igazolhatja", és még elismerést is kaphat. Például egy idősebb testvér, szüleivel azonosulva, "beszáll" öccse fegyelmezésébe, "megrendszabályozásába". A kényszeres személy öntudatos moralitása is ugyanerre a folyamatra utal.
A kényszeresek számára a tudatosan tűrhetetlen ellenszenv és agresszív érzések sokszor társadalmilag elfogadott módon, például foglalkozás/hivatás (bíró, ügyész, katona, pap, sebész) keretén belül juthatnak kifejezésre. A kegyetlenül moralista pap, vagy a "szerető" de túlkontrolláló anya szerepei is általánosan ismert módozatai a rejtett hosztilitás "átöltöztetésének".
Sok kényszeres viselkedik úgy túlságosan udvariasan és már már behízelgően, még olyan helyzetekben is, amik a legtöbb emberben frusztrációt és haragot keltenek. Mivel nem merik kitenni igazi érzéseiket mások dühének vagy elutasításának, olyannyira le kell ezeket kötniük, hogy éppen az ellentettjeik jönnek a felszínre. Elzárják érzelmi reakcióikat és érzéseiket, megpróbálják biztosítani, hogy ne reagáljanak úgy, ami meghökkenést vagy csalódást okoz másokban. Ha a tekintélyszemélyek által velük szemben állított elvárásokat megszegték vagy nem tudták teljesíteni, nemritkán bizonyos ritualisztikus cselekvéssorokkal "teszik meg nem történtté" a rossz vagy "gonosz" viselkedésüket, cselekedetüket. Ilyen módon keresnek feloldozást "bűneikre", és próbálják visszanyerni mások jóindulatát, kegyét, amit olyan félelmetes nélkülözniük.
Viselkedésüknek legfőbb hajtóereje a rosszallástól való félelem és az aggodalom,hogy tettek miatt elítélik és megbüntetik őket. Azt hihetnénk, hogy annak aki "betartotta a szabályokat" és "rendesen viselkedett" nem kellene félnie a szemrehányástól, és ellazulhat. Ez azonban azért nem sikerülhet, mert konformitásuk és alkalmazkodásuk csak álarc, amely mögött a lázadás és önérvényesítés mélyen elfojtott késztetései rejtőznek, és attól félnek, hogy ha ezek felszínre kerülnek, akkor heves nemtetszéssel találkoznak. Bizonyos szinten átélik viselkedési megnyilvánulásaik "megjátszottságát" és hamisságát, ezrét képzeletük folyton emlékezteti őket a felszínes magatartásuk és a mögötte lévő hosztilitás ellentmondásának "elképzelhető következményeire". Akármennyire "tökéletes" is a viselkedésük, belső kétségeik, ambivalenciáik megmaradnak.
The Doctor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése