Nárcisztikus személyiségzavar

A nárcisztikus zavarban szenvedőknek nincs szükségük külső megerősítésre, saját magukban lelik fel a gratifikációt, azaz nem bízzák másokra magukat, amikor biztonságot és önbecsülést keresnek. A gyengeséget és függőséget fenyegetően élik meg. A nárcisztikus személy meg akar felelni , ezért a halatom és presztízs foglalkoztatja, státuszra és felsőbbrendűségre törekszik. Fél az öndetermináció elvesztésétől, büszkén hivatkozik eredményeire, karrierista: hatalmasabb, szebb, gazdagabb és fontosabb akar lenni a többieknél. Lényegében nem az számít neki, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak, hogyan vélekednek róla, mert biztonsága talpköve az amit ő gondol magáról. Figyelmen kívül hagyja mások véleményét és standardjait, és elsősorban önmagában találja meg a kielégülést.

A nárcisztikus jelző többet jelent az egocentrikusságnál, vagyis az ilyen személyekre jellemző vágy- és szorongáshajtott viselkedésnél. Azt is jelöli, hogy túlértékelik magukat, érzelmeiket inkább önmaguk felé irányítják, másoktól viszont nemcsak elismerést, hanem önbecsülésük folyamatos "táplálását" várják el. A nárcisztikus személy arrogáns, társadalmi csoportja tagjait és a konvenciókat fölényesen kezeli, lenézi. Kevélysége, gőgössége együtt jár mások kihasználásával, mert kiválasztottsági, felsőbbrendűségi érzése ürügyén úgy érzi, természetes, amit másoktól követel, s ezért semmi hála nem jár. Tehát a nárcisztikus elemi felsőbbrendűségi és "megemelt" önértékelési illúziója azt a hitét táplálja, hogy elidegeníthetetlen és megfellebbezhetetlen joga van a "különleges bánásmódhoz". Jellemzője a a viselkedést és /vagy fantáziát átható nagyzásosság, az empátia hiánya és túlérzékenység mások velük kapcsolatos értékeléseivel szemben.

A nárcisztikusz személyiség főbb jellemzői:
1., kritikára, bírálatra dühvel, szégyen- és megalázottságérzésekkel reagál (még ha ezt nem is juttatja kifejezésre)
2., interperszonálisan kizsákmányoló: céljai elérése érdekében a többieket kihasználja
3., saját fontosságát nagyzásosan éli meg, azaz sikereit és tehetségét eltúlozza, vagy megfelelő eredmények hiányában is azt várja, hogy mint "különleges képességűre" figyeljenek rá.
4., azt hiszi, hogy nehézségei csakis rá jellemzőek, unikálisak, és őt csak egészen különleges emberek érthetik meg,
5., képzeletüket kitölti a korlátlan sikerességgel, hatalommal, csillogással, szépséggel vagy ideális szerelemmel való foglalatoskodás
6., kiválasztottsági érzésük van: elvárják, hogy egészen különleges bánásmódban részesüljenek, például, hogy nekik ne kelljen egy sort végigvárniuk, ha másoknak ezt kell tenniük
7., hiányzik belőlük az empátia, képtelenek felismerni és átélni, mit éreznek mások, és például csalódottak lesznek, meghökkennek, ha egy komolyan beteg barátjuk lemond egy találkozót
8., az irigység érzése szinte eluralkodik rajtuk

Viselkedésük jellemzői: nyugodtak, hűvösek és magabiztosak, elégedettnek és kiegyensúlyozottnak tűnnek, többségük azonban szerénytelen, hivalkodó, önhitt, sznob és arrogáns másokkal. Hiányzik belőlük az alázat, bevallottan önzőek és kicsinyesek, kizsákmányolóak. Gőgös, kevély önteltségük alaptalannak látszik.
Különleges bánásmódot és kiváltságos státuszt várnak el, s nem látják ennek irracionális és teljesíthetetlen voltát. Aki (elő)jogaikat megkérdőjelezi, arra dühösek lesznek. Gondolkodásukat nem korlátozzák, expanzívan fantáziálnak vagy racionalizálnak, hogy ne kelljen a valósággal és a mások véleményével szembenézniük. Kudarcaikat sikernek könyvelik el, önigazolóan okoskodnak, és leszólják azokat, akik nem fogadják el őket nagyszerűnek és értékesnek.
Élénk képzeletük is besegít abba, hogy általában jól érzik magukat, optimisták, jó a hangulatuk. A valóságot nagyzolva eltorzítják, és többnyire gondtalannak tűnnek, azonban igen gyorsan el tudnak kedvetlenedni, ingerlékenyek és bosszankodók, ha ismételt visszautasításban részesülnek. Ilyenkor megalázottnak és üresnek érzik magukat.

Nincs sok konfliktusuk, múltjuk talán túlságosan is kegyes volt hozzájuk: sokat vártak tőlük és meg is kapták ehhez a kellő bátorítást. Általában bíznak az emberekben és hisznek abban, hogy "jól mennek majd a dolgok". A valóság azonban időnként rettenetes, de még a hétköznapok realitásai is sokszor felbosszantják a nárcisztikust, ezért nem nagyon lelkesednek, ha "hozzájuk nem méltó dolgokkal" kell foglalkozniuk, s ilyenkor racionalizálnak vagy arrogánsan kivonják magukat. Ha sikertelenséggel, megalázó helyzetekkel találkoznak, vagyis ha a valóság nem kíméli őket, eleinte szégyen- és ürességérzéseik elől fantáziáikba menekülnek. Ha nem érik el céljaikat, megpróbálnak saját magukban örömet találni, de mivel nem tanulták meg az önkontrollt és a tárgyilagos valóságvizsgálatot, képzeletük hihetetlenül elragadja őket.

Amit nem képesek a fantáziájukban feldolgozni, azt egyszerűen elfojtják, helytállónak látszó kifogásokat és "bizonyítékokat" keresnek, hogy meggyőzzék magukat az igazukról. Gyenge lábakon álló racionalizációik azonban könnyen támadhatók és kritizálhatók mások által, és ilyenkor kerül alkalmazásra a projekció min védekező mechanizmus. Mivel hazugságaikról és következetlenségeikről nem képesek lemondani, és meg akarják tartani felsőbbrendűségi illúzióikat, könnyen mások ellen fordulnak, és saját önzésüket, irracionalitásukat azoknak tulajdonítják. Ezek azok a többnyire csak rövidebb epizódok amikor a nárcisztikus patolóia és sebezhetőség világosan megnyilvánul. Ez a védekező struktúra azonban nem szokott "összeomlani", inkább az a jellemző, hogy a másokat kihasználó magatartás és az intrapszichés manőverek adaptív értékűnek bizonyulnak, és elkerülhető velük a hosszabban tartó dekompenzáció.

Önmagukat folytonosan megerősítve, saját tehetségükben, "felsőbbrendűségükben" és "különlegességükben" bízva kísérlik meg elérni azt, amiért mások kemény erőfeszítéseket tesznek. A nárcisztikus nem függ másoktól. "Elég baj aztán neki" amikor rájön, hogy a világ nem egyedül belőle áll, és bizony kénytelen a valóságos emberközi kapcsolatok bonyodalmaival és kudarcaival szembenézni. Ezenkívül akármennyire is működik az önimádat, szüksége volna azért időnként a többiek "tapsára" is. Ezt persze a nárcisztikus minél kevesebb erőfeszítés és áldozat nélkül szeretné megkapni. A nárcisztikus nem erőlteti meg magát, sőt úgy érzi, hogy a "többieknek megtiszteltetés" a vele való kapcsolat, mert legalább annyi hasznot és örömet húznak ebből, mint ő. Gyakori, hogy dependens társat választ, aki nem vár tőle mást csak erőt és hűségnyilatkozatot. Sorsuk általában napfényesen alakul, de ebből a jóból másoknak nemigen jut. Mivel kiválasztottnak és sikeresnek érzik magukat, úgy gondolják, hogy rászolgáltak erre, és a többieknek az a dolguk, hogy kiszolgálják az ő igényeiket.

The Doctor

Jégbe fagyva (Ötzi)

Hauslabjochi ember, azaz Ötzi, a jégember a rézkor óta (kb. 5300 éve) feküdhetett Olaszország és Ausztria határán, az Ötzi-völgyi-Alpokban, mikor 1991. szeptember 19-én rátaláltak 3210 méter magasan. Először egy szerencsétlen hegymászónak vélték és az eltűnt hegymászók adataiból Carlo Capsoni velencei zenetanárra gyanakodtak, aki 1941. óta nem került elő, ám történelmi korra emlékeztető jégcsákány, és több más tárgy is előkerült, ami bizonyította, hogy már több ezer év óta ott heverhetett a holttest.

Kereszt alakú rajzolat a térdhajlatában

Hiányos öltözetet viselő, vadászeszközökkel felszerelt gleccsermúmiáról megállapították a tudósok, hogy szív- és érrendszeri problémái lehettek, tejcukorérzékeny volt és Lyme-kórban szenvedett, amit a kullancsok terjesztenek. Először a kutatók azt gondolták, hogy fagy- és éhhalál okozta vesztét a jégbe fagyott embernek, de a vizsgálatoknál felfedeztek több sebhelyet is, közülük egyet nyílvessző okozott. Ezekből arra lehetett következtetni, hogy a vadászat során megsebezték, majd magára hagyták. Egy olasz-svájci kutatócsoport CT-teszt alapján megállapították, hogy a nyíl a bal kulcscsonthoz közel, alulról fúródott a testbe, ahol megsebzett egy artériát, aminek következménye egy vérömleny lett a mellkasán, ezekből ítélve esélye se lett volna túlélnie Ötzinek ezt, még ha megfelelő ellátást is kapott volna.
A jégember kb. 45 éves lehetett, 158 centiméter és 50 kg, testén 15 kékesfekete szénporral készített tetoválás-csoport díszelgett, ezeket úgy készítették, hogy tűvel juttattak gyógynövényeket a bőr alá és több népcsoport is használta. Negyvenhét, csoporttokként párhuzamos vonal nagy valószínűséggel gyógyító szándékkal készült a jobb bokája és a lágyéktája környékén, és térdhajlatában egy kereszt alakú rajzolat és több pont a klasszikus akupunktúra pontokon.  Kabátja barna és fehér kecskeszőrből készült, nadrág helyett lábszárvédőt használt, amit borjúbőrszíjjal rögzített és térdmagasságig érő ágyékkötőt, medveszőr sapkát viselt. Cipőtalpa barna medve bőréből, felső része szarvasbőrből készült, és szalmát tömtek bele hőszigetelés, párnázás céljából.
Ötzi tekintélyes ember lehetett, ép állapotban megmaradt szekerce feje rézből készült, ami abban a korban nagyon értékes dolognak számított. Tiszafa íja 180 cm , a nyílvesszők alapanya pedig ostorménfa volt, a nyílhegyeket tűzkőből készítették. Faszén és nyírfakátrány segítségével ragasztották össze, lőtávolsága 30-50 méter is lehetett.

De pontosan mi is történhetett azon a bizonyos napon?
A kutatók azt feltételezik, hogy már sérülten érkezett Ötzi arra a helyre, ahol több ezer évvel később rátaláltak, és üldözői elől menekülhetett. Erre utalnak a kezén lévő vágások, miszerint késsel is rátámadtak, és miután meglőtték megpróbálta kihúzni magából a nyílvesszőt, de az beletörött. Ilyen sérüléssel nem bírt volna ki több napot, ezért arra gyanakodtak a kutatók, hogy a hegyen megtámadták, amit a nyílvessző befúródásának iránya is alátámasztja. Ez a sérülés védtelennél tette, üldözői utolérték és elfogták, éles szerszámokkal megsebesítették, de Ötzi küzdött az életéért. Egy elmélet szerint szemből könnyen fejbe üthették, hanyatt esett és fejét beütötte egy kőbe és koponyaagyi traumában hunyt el. Természetellenes testtartásából ítélve a támadója megfordította és megpróbálta kihúzni, vagy eltörni a nyílvesszőt.


Az a hír járja, hogy akik kiemelték a múmiát a hó fogságából, elszabadították Ötzi átkát és a jégember bosszút áll a háborgatókon.
 
- 1992-ben Rainer Henn egy Ötziről szóló konferenciára utazott, de útközben halálos autóbalesetet szenvedett
- 1993-ban Kurt Fritz-et lavina ölte meg, ő emelte ki a holttestet
- 1999. Agydaganatban elhunyt Rainer Hölzl, újságíró, aki először készített felvételeket a jégemberről
- 2004-ben az egyik megtaláló, Helmut Simon szakadékba zuhant
- szívinfarktusban hunyt el az egyik hegyi vezető, nem sokkal Helmut Simon temetése után, a férfi Ötzi megtalálója után kutatott
- 2005-ben Konrad Spindler az igazságügyi orvosszakértő, aki vizsgálatot végzett a testen, badarságnak tartotta az átkot, rákbetegség végzett vele
- 2005. Tom Loy (Ausztráliában élő amerikai molekuláris antropológus) leukémiában halt meg nem sokkal a múmiáról szóló kéziratok leadása után


WhiteCollar

Obeszesszív-kompulzív személyiségzavar

Az ambivalens érzések és konfliktusok valamennyiünk életének elkerülhetetlen velejárói, és mindannyian szembekerülünk eleve vesztett helyzetekkel, hiábavalónak tűnő küzdelmekkel, de bizonyos személyiségű emberek folyamatos ambivalenciával kínlódnak, mert ez jellemük építőeleme. Az ambivalens személyiség egyik nehezen kezelhető konfliktusa, hogy ha biztonságot és vígaszt akar találni, vajon önmagához vagy máshoz forduljon-e. A legtöbb egészséges ember önmagával és másokkal is képes jól érezni magát, s mindkét forrásból tud jót és megelégedettséget nyerni. A kóros személyiségek egy része vagy hangsúlyozottan előnyben részesíti valamelyik orientációt, vagy "sehová sem tud fordulni".
Az e személyiségzavarban szenvedők tekintetében látszólag a konfliktusok megoldására az "engedelmességet" használja, de mélyebb szinten erősen küzdenie kell az "engedetlensége" megfékezésével. Látszólag rendkívül összefogott, emiatt már rigidnek is tűnik, ez azonban csak álrac, ami mögött heves csalódottság és düh rejtőzik.

E személyiségzavarban szenvedők nemcsak hogy ragaszkodnak a társadalmi játékszabályokhoz, és szokásokhoz, hanem hangoztatják és védik azokat. Emiatt sokszor tűnnek erénycsősznek, öntudatosnak, az "igazság bajnokának". A rendszerességhez és a szabályossághoz való ragaszkodásuk sokszor már karikatúrává válik, elvesznek a részletekben, a formákban, és nem tudnak az élet lényegével törődni. Azért ragaszkodnak szigorúan a szabályokhoz, mert ezek visszatartják őket, és megvédik önnön késztetéseiktől. Az előírásoktól nem szabad egy tapodtat sem eltérniük, mert akkor kiteszik magukat és másokat is annak a keserű indulatnak és csalódott dühnek, amit valójában éreznek. Ennek a zavarnak a lényege, hogy általában beszűkül a meleg és gyengéd érzelmek kifejezésre juttatásának képessége. Prefekcionizmusuk megakadályozza, hogy az életről a "teljes képet" meg tudnák ragadni, s ragaszkodnak ahhoz, hogy mások is úgy intézzék a dolgaikat és úgy gondolkodjanak, ahogy ők. Túlhajtottan igyekeznek a munkában teljesíteni, anélkül, hogy ebből igazi örömük lenne, és csak látszólag határozottak.

A kompulzív személyiségzavar a kényszeres személyiségvonások maladaptív és szélsőséges megnyilvánulását jelenti, amely különböző mértékben okozhat szorongást és működésbeli zavarokat a társas élet és/vagy a foglalkozás területén. A kompulzív jelleg pedig megnyilvánulhat gondolkodásban, érzelmekben, eszmékben és viselkedési késztetésekben, amelyeket az érintett személy nem képes megváltoztatni vagy kiiktatni, még akkor sem, ha egyébként igen erősen akarná. A zaktivitás parancsoló, akarattól függetlenedő akár gondolatok akár cselekedetek formájában képezi a dolog lényegét. Az obszesszió egy folyamatosan meglévő, ritualizált gondolkodási mintázat, gondolatok, képek szavak, vágyak tudatba tolulása, az érintett személy szándéka ellenére, aminek a tudatos és szándékos eltávolítására nem képes. Emiatt kétkedés, a teendők halogatása, tétovázás és határozatlanság jellemzi általában, s a betegnem tudja önszántából befejezni a gondolatsort.

A személyiségzavar fő jellemzői:
1., perfekcionizmus, mely a feladatmegoldással már ütközik, azt zavarja. például nem képes a dolgát befejezni, mert annyira nyilvánvalóan magasra emelte önmagával szemben a követelményeket
2., hajlamos elveszni a részletekben, szabályokban, sorrendben, szervezésben, listákban, s közben a lényeges dolgot képtelen intézni.
3., ésszerűtlenül ragaszkodik ahhoz, hogy mások hozzá hasonlóan csinálják a dolgokat, vagy alaptalanul kizár másokat a tevékenységéből, mert azok meggyőződése szerint úgysem fogják helyesen csinálni a dolgot.
4., excesszív módon feláldozza magát a munkának és produktivitásnak, s közben kizárja a pihenést, szabadidős tevékenységet és barátkozást, emberi kapcsolatokat az életéből, s nem anyagi-gazdasági okai vannak ennek.
5., határozatlanság: elkerüli, halogatja vagy elnyújtja a döntéshozatalt: például valaki nem köt meg, vagy nem ír alá egy szerződést időben, mert felesleges részleteken kérődzik, de nem arról van szó, hogy valóban olyan a helyzet, hogy indokolt lenne meghallgatni mások tanácsát vagy valóban szükség lenne mások bátorítására.
6., túlságosan lelkiismeretes, aggályos és rugalmatlan erkölcsi, etikai és értékrendi kérdésekben, amiért azonban nem kultúrális vagy vallási indentifikációja felelős.
7., nem tud nagyvonalúan időt, pénzt, vagy ajándékot áldozni, hacsak nem származik ebből személyes nyeresége.
8., használt vagy értékét vesztett tárgyakat képtelen kihajigálni, még akkor sem, ha azoknak nincs semmilyen szentimentális jelentőségük.

Fő jellemzői a rendszeresség, nyakasság, fösvénység, a perfekcionizmus, a pontosság, az aprólékosság, intetllektualizálásra való hajlam, lemondásra való készség. Kényszeres személyiség, mely merev, hajthatatlan, aki nem eléggé alkalmazkodó, feltűnően lelkiismeretes és szokatlanul komoly akadályokkal is megküzd. Általában tisztelik a rendet és szorgalmat, megbízhtók, és magas etikai és teljesítményi mércét állítanak maguk elé. Eléggé gyakorlatiasak, precízek, morális kérdésekben túlzottan merevek, lelkiismeretesek, a szorongást nagyon rosszul tűrik. Gyakori elképzelésük, hogy gondolati úton, mágikus gondolkodási képességek igénybevételével képesek ellenőrizni és befolyásolni másokat. Stressz vagy szélsőséges követelmények által jellemzett helyzetekben e tulajdonságok tüneti viselkedéssé állhatnak össze, amely rituális jelleget ölthet. Szerencsére ritkán van jelen egy egy betegben az összes tünet.

A kompulzió tartósan fenálló, ritualizált-szertartásos viselkedés, néha bizarr és irracionális, és a beteg tudatosan sem választani, sem elhagyni nem képes. A bizarr viselkedés nagyon szembetűnő lehet, de gyakrabban inkább csak az aprólékossággal, merevséggel, túlszervezettséggel és jól ellenőrzöttséggel jellemzett, enyhébb kényszeres ceremóniákkal találkozunk. A kényszeres az érzelmei felett komoly ellenőrzést tart fenn, és "lapos" érzelmi képet sugároz. Viselkedése rugalmatlan, aspontán, mozdíthatatlan, nyakas önfejű és a szükségesnél szertartásosabb. Szükségét érzi a biztonságnak, garanciának és a teljes tökéletességnek, ez viselkedésének rögzült vonása.

Viselkedésük jellemzői: A kényszeresek komor és szigorú viselkedése eléggé szembetűnő. Ez nem azt jelenti, hogy tényleg rosszkedvűek vagy levertek, inkább a rájuk jellemző szigorúságot és komolyságot hivatott közvetíteni. Testtartásuk és mozgásuk is feszességet és az érzelmek szoros kontrollját tükrözik.
A kényszereseket mások szorgalmasnak és hatékonynak, ugyanakkor rugalmatlannak és nem kezdeményezőnek látják. Sokan egyenesen úgy vélik, hogy önfejűek, fukarak, bírvágyók, s nem kreatívak, "nincs képzelőerejük". Jellemző rájuk, hogy hajlanak a kérődzésre, határozatlannak tűnnek, könnyen felbolygatja őket ami szokatlan, s eltér a megszokott rutintól. Tudnak kitartóan és szorgalmasan dolgozni, munkájukban alaposak, aprólékosan gondosak. Néha tényleg módszeresek és alaposnak látszanak, de mások ezt nemritkán kidcsinyességnek és haszontalannak vélik. A szervezettség és hatékonyság igen fontos a számukra, de rigidek és állandóan a szabályokat hangoztatják. Emiatt a többi ember perfekcionistának és fontoskodónak tartja őket. Társas viselkedésüket udvariasság és formalitás jellemzi. Nagyon "odafigyelnek" mások rangjára, státuszára, és őrzik a tekintélyüket, "nem ereszkednek le". Nagyon jellemzően másként viselkednek "feljebbvalóikkal" és "alárendeltjeikkel". A felettük állókat mindenáron meg akarják győzni alaposságukról és hatékonyságukról, igen jólesik nekik a tekintélyfiguráktól kapott elismerés és biztatás, mert keményen szoronganak. Alárendeltjeikkel szemben viszont autokratikusak és számonkérők, sokszor gyerekesen fölényeskedők és öntudatosak. Lekicsinylő és lehengerlő modorukat rendszerint szabályokba és előírásokba "öltöztetik". Nem szokatlan, ha agresszív szándékaikat a szabályok vagy náluk komolyabb autoritásuk mögé rejtik.

Önjellemzés és panaszok: Az önvizsgálatot egyáltalán nem tartják fontosnak, az szerintük az éretlenség és határozatlanság jele. Saját magukat lelkiismeretesnek, lojálisnak, önzetlennek, szerénynek, felelősség- és kötelességtudónak, lelkiismeretesnek látják. Nemcsak elfogadják intézményi feletteseik véleményét, hanem azt hiszik, hogy azok követelései és elvárásai "korrektek". Azonosulnak a megszorító-kényszerítő elvárásokkal, és úgy internalizálják őket mint saját elfojtott impulzusaik ellenőrzésének eszközeit,és mások viselkedésének befolyásolásában ezekből indulnak ki. A feletteseik, hivatali-munkahelyi elöljáróik kiszolgálása okán sokszor kapnak ők is viszont-támogatást azoktól, s ez megerősíti nyilvánvalónak látszó engedelmességüket és öntudatosságukat.
Jellemző rájuk, hogy egyformán szigorúak és kritikusak mások és önmaguk megítélésében. Szeretik fennen hangoztatni a kötelességtudatot, és még inkább azt, hogy ne okozzunk másoknak kellemetlen érzéseket. Igaz ugyan, hogy bizonytalanságot és bűntudatot éreznek, ha nem sikerül elérniük eszményi céljaikat, mégsem tudják, hogy éppen a saját ambivalenciájuk, a tudattalan engedetlenségi vágyuk gátolja meg őket a célkitűzéseik megvalósításában. Határozatlanságukat racionalizálják: "bölcs dolog előbb gondolkodni, s csak azután cselekedni", vagy "várni kell a cselekvéssel, amíg az ember nem biztos annak helyénvalóságában", vagy "igen nagy céljaim vannak, nem kapkodhatom el a dolgot". Ezek a gondolati klisék pusztán arra a tudattalan vágyra utalnak, hogy szeretnének megszabadulni azoktól a feszes kötelékektől, amik az életüket megbéklyózzák.

A kényszeresek nagyon szemrehányóak tudnak lenni azokkal akik "frivolak és ösztöneik után mennek". Az érzelmi megnyilvánulásokat éretlenség és felelőtlenség jeleninek tekintik. Szerintük objektív és időtállóan korrekt standardokkal kell mérni az embereket, és a másokhoz való viszonyulást, "kialakult" értékeknek és szokásoknak kell meghatározniuk, nem pedig személyes elfogultságoknak. Soha nem képes felismerni, hogy másokat is ugyanazon szabályok alapján akar megítélni, mint önmagát, vagyis azért ítél meg másokat szigorúan és keményen, hogy önmagát meggyőzze: igenis ezeket a szabályokat be lehet és be is kell tartani. Azt hiszi, ha mások rebellis indulatait sikerült megfékezni, akkor talán bízhat abban, hogy a sajátjaival is sikerrel elbánhat.

Látszólag meggondoltak és kiegyensúlyozottak, a mélyben azonban tele vannak ambivalenciákkal és konfliktusokkal. Ez pedig veszélyezteti a gondosan őrzött látszategyensúlyt. Ezt pedig meg kell védeniük. Biztonságukat és vigaszukat a "hatalmasoktól" várják, ezért mindenáron meg kell akadályozniuk, hogy ezek kegyeit és oltalmát elveszítsék. Ezért nem vállalják a legkisebb kockázatot sem, és a legnagyobb biztonságra törekszenek, nehogy valamilyen váratlan esemény megzavarja az egyensúlyukat.

Nehéz féken tartaniuk a belülről jövő impulzusaikat. Ezért ezeket átalakítják vagy "bezárják". E negatív késztetések átalakításának két eszköze: az identifikáció és szublimáció. Ha a kényszeres személyiség talál egy "büntető" attitűdű tekintélyszemélyt, akit felülmúlhat, akivel versenghet, akkor a mások iránti hosztilis késztetéseit "igazolhatja", és még elismerést is kaphat. Például egy idősebb testvér, szüleivel azonosulva, "beszáll" öccse fegyelmezésébe, "megrendszabályozásába". A kényszeres személy öntudatos moralitása is ugyanerre a folyamatra utal.
A kényszeresek számára a tudatosan tűrhetetlen ellenszenv és agresszív érzések sokszor társadalmilag elfogadott módon, például foglalkozás/hivatás (bíró, ügyész, katona, pap, sebész) keretén belül juthatnak kifejezésre. A kegyetlenül moralista pap, vagy a "szerető" de túlkontrolláló anya szerepei is általánosan ismert módozatai a rejtett hosztilitás "átöltöztetésének".

Sok kényszeres viselkedik úgy túlságosan udvariasan és már már behízelgően, még olyan helyzetekben is, amik a legtöbb emberben frusztrációt és haragot keltenek. Mivel nem merik kitenni igazi érzéseiket mások dühének vagy elutasításának, olyannyira le kell ezeket kötniük, hogy éppen az ellentettjeik jönnek a felszínre. Elzárják érzelmi reakcióikat és érzéseiket, megpróbálják biztosítani, hogy ne reagáljanak úgy, ami meghökkenést vagy csalódást okoz másokban. Ha a tekintélyszemélyek által velük szemben állított elvárásokat megszegték vagy nem tudták teljesíteni, nemritkán bizonyos ritualisztikus cselekvéssorokkal "teszik meg nem történtté" a rossz vagy "gonosz" viselkedésüket, cselekedetüket. Ilyen módon keresnek feloldozást "bűneikre", és próbálják visszanyerni mások jóindulatát, kegyét, amit olyan félelmetes nélkülözniük.

Viselkedésüknek legfőbb hajtóereje a rosszallástól való félelem és az aggodalom,hogy tettek miatt elítélik és megbüntetik őket. Azt hihetnénk, hogy annak aki "betartotta a szabályokat" és "rendesen viselkedett" nem kellene félnie a szemrehányástól, és ellazulhat. Ez azonban azért nem sikerülhet, mert konformitásuk és alkalmazkodásuk csak álarc, amely mögött a lázadás és önérvényesítés mélyen elfojtott késztetései rejtőznek, és attól félnek, hogy ha ezek felszínre kerülnek, akkor heves nemtetszéssel találkoznak. Bizonyos szinten átélik viselkedési megnyilvánulásaik "megjátszottságát" és hamisságát, ezrét képzeletük folyton emlékezteti őket a felszínes magatartásuk és a mögötte lévő hosztilitás ellentmondásának "elképzelhető következményeire". Akármennyire "tökéletes" is a viselkedésük, belső kétségeik, ambivalenciáik megmaradnak.

The Doctor

Passzív-agresszív személyiségzavar

E személyiség rendszerint úgy alakul ki, hogy a gyermek bensővé teszi a szülői viselkedésminták következetlenségeit és kilengéseit, amit egyébként a saját bőrén tapasztalt. Az ilyen személyeknél megfigyelhető szeszélyes viselkedés hasonló az olyan kisgyerekéhez, akik próba szerencse alapon ismerkednek a világgal, s különböző tevékenységeket és stratégiákat próbálnak ki, remélve, hogy egyik-másik sikeres lesz.

E személyiség lényeges tulajdonsága, hogy ellenáll a teljesítendő társadalmi és foglalkozási követelményeknek, s az ellenállását inkább közvetett módon fejezi ki. Komoly mérvű, állandósult tehetetlenség látszatát mutatja, még akkor is ha módja volna a hatékonyabb és önérvényesítőbb viselkedésre. Hajlamos a halogatásra, rágódásra, makacsságra, a szándékos, "használhatatlanságra" és a "feledékenységre". Gyakran dependens és önbizalomhiányos. Jövőjét borúsan látja, de nem ismeri fel, hogy nehézségeinek éppen a magatartása az oka.
A passzív ellenállás mögött ingerült kedélytelenség, morozitás, elégedetlenkedés, alkalmatlankodás, és hiba- kifogáskereső pesszimizmus jellemzi magatartásukat. Örökös ellentmondásukkal és rosszkedvű panaszkodásukkal nemcsak korlátozzák, hanem el is nyomják mások jókedvét, s már szinte a jelenlétükkel demoralizálják a többieket.
Kínozzák magukat és elégedetlenek, de másokkal sincsenek sosem megelégedve. Mindig megtalálják a dolgok árnyoldalát, ha egyedül vannak társaságra vágynak, ha társaságban vannak, egyedül szeretnének lenni. Ha ajándékot kapnak úgy érzik leköteleződtek, ha nem kapnak semmit, sértve és elutasítva érzik magukat. Úgy élik le az életüket, mintha örökké meg lennének sértve.

Általában jegesen hűvösek, egoisták, morózusak és kötözködők. Néha kifejezetten ingerlékenyek, ellenkezésre hajlanak, rosszindulatúak és könyörtelenek tudnak lenni. Keservesen pesszimisták és szinte örülnek, ha a dolgok rosszul mennek. Senkinek sem kívánnak jót.
Jellemzőjük, hogy passzívan provokatív viselkedésükkel megbénítanak másokat. Mindenáron ki akarják hozni a "rosszat" a másikból, hogy igazolva lássák, miért gyűlölik őt annyira. E provokáció alapja a mély csalódás a szeretetben. Ha agressziójukat bűntudatuk vagy mások bosszújától való félelem legátolja, dependens helyzetbe kerülnek.

A passziv-agresszív személyiségzavar akkor állapítható meg, ha legalább öt jellemző fennáll:
1., a teendők elvégzését halogatja, nem kezd bele abba, amit meg kell tennie, vagy nem fejezi be határidőre
2., mogorva, ingerült vagy veszekedős, ha arra kérik, hogy tegyen meg olyasmit amit nem akar megtenni
3., szándékosnak tűnően lassan dolgozik, vagy rosszul végzi el a dolgát, ha olyan feladata van, amit valójában nem akar elvégezni
4., indoklás nélkül tiltakozik, mert szerinte mások tőle el nem várható igényeket támasztanak vele szemben
5., kötelezettségeit elmulasztja, és arra hivatkozik, hogy "elfelejtette" azokat,
6., úgy hiszi, annál sokkal jobb munkát végez, mint ahogy azt mások vélik és értékelik
7., nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogyan lehetne produktívabb
8., úgy akadályozza mások erőfeszítéseit, hogy a munkából ráeső feladatot nem végzi el,
9., indokolatlanul és igazságtalanul kritizál és gúnyol tekintélyhelyzetben lévő személyeket.

Klinikai kép: ezen személyiségzavarban szenvedők nem folyamatosan mutatják a leírt tulajdonságokat. A legtöbbjük ugyanis általában "normálisan" viselkedik, vagyis a viselkedésük megfelel a környezet reális elvárásainak. Mindnyájan tudunk kedvetlenül nyakas lenni néha, azonban ami megkülönbözteti a passzív-agresszív személyiséget, az az, hogy "túl könnyen" és meglehetősen rendszeresen vált át a dacos ellenállásra.

A személyiségzavar legjobban a viselkedés és hangulat gyors váltásaival jellemezhető. Többnyire hektikusak, izgágák, kiegyensúlyozatlanok, és érzelmeikben is szélsőségesek. Könnyen felbosszanthatók, csekélységek miatt morgolódnak, s könnyen váltanak át ellenálló, konok viselkedésre. Kudarctűrésük általában gyatra, többnyire állandóan türelmetlenek és ingerlékenyek, hacsak a dolgok nem mennek nagyon jól. Egyik pillanatban zavarodottak és kétségbeesettek, majd hirtelen bosszússá, dacossá és szemrehányóvá válnak. Máskor lelkesek és vidámak, de ez nem tart sokáig, s rövidesen újra keserűnek, kritikusnak, és irigynek mutatkoznak. Féltékenyek mások jószerencséjére, kötözködőek, könnyen felbosszantja őket a legapróbb figyelmetlenség vagy sérelem. Érzelmeiket látszólag könnyen kinyilvánítják. Idegesek, impulzívak, egyesek könnyen sírnak és bűntudatosak, mások viszont a legkisebb provokációra dühösek és támadóak. Impulzív, kiszámíthatatlan és gyakran explozív reakcióik miatt mások nemigen érzik jól magukat a társaságukban, nehéz velük tartós és kellemes kapcsolatot létesíteni. Néha ugyan lelkesen szociábilisak, és mélyebb érzelmeket is mutatnak, többnyire azonban ingerültek, hirtelen mogorvák és sértettek lesznek, és "undokul" viselkednek.

Önjellemzés, panaszok: Többnyire nagyon érzékletesen képesek leírni szubjektív diszkomfortjukat, de ritkán hajlandóak feltárni vagy beismerni annak gyökereit. Érzékenységükről és nehézségeikről beszélgetve nem ismerik el, hogy ezek a belső konfliktusaikra és ambivalenciáikra utalnak. Az önvallomásokban egyrészt a személyes alkalmatlansággal, testi panaszokkal és bűntudatos érzésekkel való foglalatoskodás, másrészt a másokkal szembeni neheztelés, frusztrációk és csalódások felsorolása szerepel. Nyomorúságos életükről, aggodalmaikról, keserűségükről, kiábrándulásaikról, idegességükről panaszkodnak, s bár legtöbbjük szabadulni szeretne a problémáktól és a rossz érzésektől, mégis úgy látszik, képtelenek vagy nem is akarnak megoldást találni. Többnyire úgy érzik, hogy a sors csapdába ejtette őket, nekik "semmi sem jön össze". akármit kívánnak, az sose sikerül. Heves irigységet éreznek mások "könnyű élete" miatt és/vagy cinikusan leszólják, amit mások elértek, pedig ők is ugyanerre vágynak. Úgy érzik nem a szerencse fiai, mert semmi sem sikerül nekik, becsapták és magukra hagyták őket. Szándékaikat és tetteiket félre értették, ezért keserűen csalódottak. Szembenállásuk kedvtelen dacosságuk és pesszimizmusuk szerintük nem más,mint a másoktól elszenvedett figyelmetlenségek és sértések következménye. A bűntudat és a másokkal szembeni neheztelés közötti ambivalencia áthatja gondolataikat és viselkedésüket.

A passzív-agresszív személy passzív és dependens akar lenni, és úgy hiszi, hogy ő igenis erre hivatott. Szerinte másoknak az a dolguk, hogy gondját viseljék és szükségleteit kielégítsék. A döntéseket is el akarja kerülni, ugyanakkor "kötelességének érzi" hogy a másod döntései miatt panaszkodjék. Jellemzően úgy is hiszi, hogy passzív-agresszív viselkedése természetes és indokolt. Úgy véli, hogy a közvetlen és leplezetlen önkifejezés nem szerencsés, mert a többiek majd nem veszik őt figyelembe, csalódnak benne, sőt esetleg meg fogják büntetni. A neheztelő-bosszankodó alapállást a kudarcok csak erősítik. Szélsőséges esetben a beteg szinte ráérez mások legrosszabb tulajdonságaira, és úgy követi el a hibákat, hogy a bekövetkező reakció miatt valóban áldozatnak érezhesse magát. Az állandó neheztelés mellett az ilyen ember nem hisz abban, hogy bármi újat is érdemes volna megpróbálni, mert "úgysem használ semmin".
Siker keresése helyett az a célja, hogy mások eltaszítsák, vagy valamiképpen bosszút tudjon állni. Ez hozza létre azt az elképzelést, mely szerint fontos másoknak ellenállni.

Lelki egyensúlyuk bizonytalan, mert a jövőt képtelenek következetes és kiszámítható módon látni, emiatt állandó bizonytalanságban élnek. Frusztrációjuk és konfúziójuk könnyen vált át dühbe és méltatlankodásba, s elég gyakran támad bűntudatuk, ami többnyire haragjuk semlegesítését szolgálná. Gondolkodásukat ambivalencia jellemzi. Sokszor cselekszenek elhamarkodottan, a pillanat nyomásának engedve.

The Doctor

Véres Történelem 2/2.

A kínzásokat, próbatételeket egy jóval emészthetőbb téma követi, ahol a gyilkosnak nem kellett közvetlen kapcsolatot teremtenie az áldozattal, kevesebbet fondorlatra volt szükség a nyomok eltüntetéséhez és alig tudták kimutatni a halál okát, mert hatalmas újdonságnak számított, mellesleg nem rendelkeztek akkoriban megfelelő szerkezetekkel sem, ami segített volna felderíteni a gyilkost. Ez pedig nem más, mint a méreg.
Leginkább a reneszánszban volt jelen, de már az ókorban is használták észlelhetetlensége miatt. 18-19. században patikában is kapható volt néhány (gyógyászati okok) és rengeteg állt rendelkezésre, amiből a tettes ínye szerint válogathatott, akár keverhetett is, hogy mennyire legyen hatásos. Nehezen tudták eldönteni, hogy szándékos volt-e, vagy véletlen, mert rengeteget használtak gyógyászati célokra is, sokszor pedig túladagolták, ami halálhoz vezetett. Az orvosok is megdöbbenve tapasztalták, hogy az elásott koporsó kihantolása után a testben, és annak környékén arzént találtak, ezáltal sok ártatlan embert gyanúsítottak meg, miközben az a földből szivárgott bele. Orfila (spanyol orvos) adta ki az első, mérgekkel foglalkozó könyvet, Értekezés a mérgekről címmel.

Bertillon által kidolgozott módszer használata

Európai jogrenddel (a gyanúsított mindaddig ártatlannak van tekintve, ameddig nem találnak kétséget kizáró bizonyítékot) már vissza tudták fogni az ártatlan személyek elítélésének létszámát és csökkentették ezek halálát is.
Első lejegyzett tudományos nyomozás Kirkcudbright-ban történt (1786), ahol egy elvágott torkú terhes nő esetét vizsgálták. 19. században előjöttek az olyanok, mint a Bertillon-féle módszer, ahol fizikai mennyiségek alapján azonosították a tettest (pl. karok hossza, jobb fül hossza, szem színe...) és a frenológia. Más néven koponyatan: a koponya és az arcvonások alapján határozta meg az emberek bűnözési hajlamait, később ebből alakult ki a fajegészségtan.
1870-es években William Herschel fejlesztette ki az ujjlenyomat használatát, amikor az indiai bennszülöttek neve és aláírása mellé rányomta ujj- és tenyérlenyomatukat, hogy azonosítsa őket, de ezt már az ókori kínaiak is használták. Később dr. Henry Fauld döbbent rá arra, hogy ezt fel tudják használni a bűnözés elleni harcban, de csak a 19. század végén fogadták el a vizsgálatot megbízható és gyakorlatias megoldásnak.

Első magyar kriminalisztikai feljegyzés:
1897-ben, Endrődy Géza (csendőr főhadnagy)  írta meg A bűnügyi nyomozás kézikönyve a m.

kir. csendőrség, városi és járási rendőrhatóságok, valamint vizsgálóbírák, királyi ügyészségek

s általában a bűnügyekkel foglalkozó egyének részére címmel. Illusztrációkkal is ellátta, de felhasználta Grosz János művét is, hogy létrehozhassa. A könyvet 1898-ban Budapesten másodszor is kiadták és nagy hatással volt a magyar bűnüldözésre, és ennek közgondolkodására. 


White Collar

Elkerülő személyiségzavar

Az elkerülő személyiségzavar fő jellemzője a többiekkel szembeni távolságtartás, elkerülés, "kívülállóvá" válás. Ők azok akik aktívan fordulnak el a társkapcsolatoktól, kerülik azt. Az elkerülő személyiség "kívülállóvá" válásának oka: túl érzékenyen reagál a társas tér ingereire és mások érzéseire, hangulatjelzéseire, főként ha ezekből visszautasításra vagy megalázó utalásokra következtet. Szorongás tölti ki gondolataikat és zavarja meg viselkedésüket, s azért tartanak távolságot, hogy kivédjék az előre elképzelt lelki fájdalmat. Szemben például a passzív szkizoid személyiséggel aki azért kerül a margóra, a közösség peremére, mivel nincs meg a kellő érzelmi képessége, ami sikeres társkapcsolatokat tenne lehetővé, s így állandósult reaktív tompaság, kietlen érzelmi élet, pontatlan-homályos gondolkodás jellemzi, addig az aktív elkerülő személyiség azért kerül a társadalmi élet szélére, mert ő tartósan és rendszeresen túlreagál, feszülten éber, kapcsolataiban bizalmatlan, affektív élete diszharmónikus és ez gondolkodását is megzavarja.

Az ilyen személyiségzavarban szenvedők számára tűrhetetlen feszültséget okoz mások társasága. Elemi belső szükségletük a mások és önmaguk közötti távolságtartás. Valamilyen mágikus kört vonnak maguk köré, amelyen belülre senki sem léphet. Nem akarnak kapcsolatba bonyolódni, nem kell nekik senki, nem engedik, hogy mások hassanak rájuk. Általában hajlanak mindenféle érzelem elfojtására, sőt már azok létét is tagadják. Kibúvót keres, óvatoskodó, halogató. Az elutasítással szemben túlérzékeny, kapcsolatokba akkor hajlandó csak lépni, ha jó garanciák vannak a kritika nélküli elfogadásra, s jellemző rájuk még az önbizalomhiány is. Már a korai felnőttkorban megjelenik.

Elkerülő személyiségzavar létéről akkor beszélhetünk ha az alábbiak közül legalább négy megvalósul:
1., kritikára, egyet nem értésre könnyen megsértődik
2., nincsenek közeli barátai vagy bizalmasai (vagy csak egy ilyen van), s azok is a legszorosabb rokonság tagjai közül kerülnek ki
3., addig nem enged közel magához senkit, amíg nem biztos abban, hogy szeretik
4., kerüli az olyan társadalmi, hivatás- és foglalkozásbeli tevékenységeket, amelyek érdemi interperszonális kapcsolatokkal járnak, és például még az előrelépést is visszautasítja, ha az fokozottabb társadalmi szerepléssel jár
5., társas helyzetekben félénk és szűkszavú, mert attól fél, hogy valami nem megfelelőt vagy bolondságot mond, vagy képtelen például egy kérdésre válaszolni
6., fél attól is, hogy mások jelenlétében zavarba jön, s ezt elpirulással, sírással vagy a szorongás jeleinek kimutatásával elárulja
7., lehetséges nehézségeket, fizikai veszélyeket vagy kockázatokat eltúlozza, amelyek valamilyen egyébként megszokott, de az ő szokásos rutinján kívül eső tennivalójával járhatnak; például lemondja társasági terveit, mert elővételezi, hogy már az odajutás olyan erőfeszítésbe kerül, hogy ki fog benne merülni.

A személyiségzavar klinikai képe:: különösen érzékenyek a lekicsinyléssel és a megalázással szemben. Magányukat és elszigeteltségüket mélyen átélik, és erős, bár sokszor elfojtott vágyat éreznek az elfogadás iránt. Azzal együtt, hogy kapcsolatokra és tevékeny társas létre áhítoznak, félnek mások kezébe tenni a sorsukat. A többi embertől való elkülönülés tehát nem késztetéshiányból vagy érdektelenségből fakad, hanem aktív és énvédő visszafogottságból. Mivel érzelmeiket nem tudják nyíltan kifejezni, ezek összetorlódnak, és a fantáziájukat táplálják. A tehetségesebbek intellektuális vagy művészi tevékenységben szublimálják szeretet és közelség iránti vágyaikat. Sajnos az elszigetelődés és a védekezéses visszahúzódás tovább növeli problémáikat. Feltűnően feszült és félénk viselkedésük miatt sokszor válnak nevetség vagy gúny tárgyává, s ez nemcsak azt erősíti meg, hogy nem bízhatnak másokban, hanem felszakítja a múlt sebeit is.

Viselkedés:: Félénkség, szorongásos viselkedés jellemzi, s nemcsak sután és kényelmetlenül érzi magát a társas térben, hanem igyekszik aktívan kimaradni a személyközi kapcsolatokból. Eléggé terhes vele az érintkezés, mert diszkomfortja és bizalmatlansága miatt olyan "ellenőrző" manővereket hajt végre, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy az, aki kapcsolatokba kerül vele, valóban barátságos érzetű-e, vagy netán a biztonságát fenyegeti. Futó érintkezésben félénkek, visszahúzódnak, néha talán hűvösen visszafogottnak és különcnek tűnik. Alaposabb ismeretség után azonban már kiderül túlérzékenysége, sértődékenysége, örökös kibúvókeresése és bizalmatlansága.

Beszédük általában lassú és visszafogott. Sűrűn tétováznak, mondataik félbehagyják, vagy eleve töredékesen fogalmaznak. Gondolkodásuk homályos és körülményes lehet, gyakran időzik zsákutcában. Mozgásosságuk erősen ellenőrzött vagy visszafogott, bár néha periodikus kitörések jelennek meg, gyors, szaggatottan "ideges" és heves mozgásokkal. Érzéseiket nem teregetik ki, s főként a szorongás és a düh visszatartása jelent számukra komoly erőfeszítést.

Énkép, panaszok: Mások érzéseinek és szándékainak a legapróbb jeleit is érzékenyen "fogják". A védekezés miatt azonban annyi ingert kell feldolgozniuk, hogy az igazán lényeges környezeti történésekre sokszor nem tudnak kellő figyelmet fordítani. Mindezen információtömeg nemcsak a gondolkodást zavarja meg, hanem az érzelmi diszharmóniát is fokozza, és így még nehezebben lesznek megoldhatók a hétköznapi élethelyzetek és feladatok. Ez a leghangsúlyosabban éppen a társas térben érvényesül, mert ott éleződik ki leginkább az elkerülő perceptív érzékenysége és érzelmi zűrzavara.
Rendszerint szorongónak, rosszkedvűnek, nehézkesnek, ellenszenvesnek, magányosnak és elszigeteltnek jellemzik és tartják magukat,és félelemmel, bizalmatlanul nézik a többi embert, mert azok "kritikusak, hamisak és megalázóan viselkednek velük".
Különösen lényeges üresség- és deperszonalizációs érzésük, s mivel befelé fordulók és önvizsgálatra hajlók, többnyire bizonytalanok identitásukban és értékeikben. Emiatt aztán nemcsak másokkal, hanem önmagukkal szemben is átélhetik az elidegenedést. Az élet nem valószerű, énképük az önmaguknak tett szemrehányások miatt kisebbségi érzésekkel terhelt.

Az a legfontosabb céljuk, hogy a valódi vagy képzelt lelki fájdalmakkal szemben megvédjék magukat, ezért kerülik azokat a helyzeteket amelyek megalázóak lehetnek, melyek elutasítást hozhatnak. Hasonló fenyegetést képviselnek saját agresszív és affektíve töltött késztetéseik, mert ezek kinyilvánítása is elutasítást válthat ki. Emiatt belső késztetéseiket tagadniuk és fékezniük kell.
Belső konfliktusuk a bizalmatlanság és szeretetvágy közötti küzdelem: áhítják a közelséget, tudnak szeretetet és melegséget mutatni, de nem képesek szabadulni a gyanútól, hogy ez majd csalódáshoz és fájdalomhoz vezet. Önbizalomhiányuk miatt kimaradnak a versengésből, mert úgy gondolják, hogy az autonómia és függetlenség erőltetése csak kudarchoz és megszégyenüléshez vezethet. Minden út számukra el van torlaszolva konfliktusokkal: önállóak azért nem tudnak lenni, mert nincs elég önbizalmuk, másokba pedig azért nem kapaszkodnak, mert nem bíznak bennük. Tehát sem önmaguktól sem a többi embertől nem tudnak biztonságot, vigaszt és örömöt szerezni.

Két szélsőség csapdájában vergődnek: el akarják kerülni a külső kényelmetlenségeket és a belső ürességet. A külvilágtól való elfordulás azonban nemigen hoz békét és nyugalmat, mert az önvádlás. lelkiismeret-furdalás, az önmaguknak tett szemrehányások miatt a szégyen-, értéktelenség- és megalázottságérzéseik csak erősödnek.
Fő foglalatosságuk, hogy megtörjék, megszüntessék vagy elfojtsák a fájdalmas gondolatokat és érzéseket. A szorongások, vágyak és késztetések megfékezése, tagadása, átalakítása és eltorzítása miatt affektív életük még inkább diszharmonikussá és zaklatottá válik, és minden erőfeszítésük ellenére időnként be-betörnek lelkükbe a fájdalmas érzések és fenyegető gondolatok. Egyetlen megoldásul az érzések elfojtása kínálkozik, s ez felelős az elkerülő személyiségre jellemző "látszólagos érzelemmentességért", színtelenségért, érdektelenségért, ami mögött valójában azonban belső nyugtalanság és heves indulatok lakoznak.

Bizalmatlanságuk oka, azt tanulták korábbi élményeikből és tapasztalataikból, hogy a világ idegen, hideg és megalázó, az ő képességeik pedig elégtelenek ahhoz, hogy reményük legyen az életben az örömre és békére. Akármerre fordulnak megalázást és sértést várnak. Éberségük fokozásával akarják elérni, hogy ne váljanak nevetség tárgyává, ne tudják megalázni őket. Persze talán az a legkínosabb számukra, ha magukba néznek, mert ott sem találnak megnyugvást, mert nincs semmi, amiért csodálhatnák magukat.
Emiatt kerülik a megmérettetést és szenvedést, "nincs szükségük semmire", "nem függnek senkitől", és tagadják a vágyaikat, de önmagukat sem tudják szeretni. Az élet tehát negatív élmény számukra, mindegy, hogy kifelé pillantanak: a világra, vagy befelé: önmagukba.
Az interperszonális közegben emiatt tevőlegesen elkülönülnek, szükségét érzik a távolságtartásnak, a másokkal minél kevésbé odaadó kapcsolatnak. Lehetőség szerint kerülik a másokkal való személyes kapcsolatot, hacsak nem egyértelműen garantált, hogy semmi sem fenyegeti törékeny biztonságukat. Amennyire még összetartott a személyiségük, azt arra használják, hogy visszahúzódjanak és éberen figyeljenek minden olyan a magányukba való betolakodásra, ami szégyent, kiábrándulást, veszteséget hozhat.

 The Doctor

Dependens személyiségzavar

A dependens személy számára elemi módon fontos a többiek egyetértése és szeretete, és annak az érvényesítése, hogy mások kedvében járjon. A személyiség gravitációs központja nem önmagukban, hanem másokban van. Magatartásukat azokéhoz igyekeznek illeszteni, akiktől függenek, és szeretetkeresésük arra készteti őket, hogy a másokat zavaró vagy gondolataikat és érzéseiket tagadják. Semmiképpen sem szeretnének agresszívnak tűnni. Magukra maradva szinte megbénulnak, s folytonosan garantálva akarják érezni, hogy nem hagyták őket magukra. Különösen érzékenyek az egyet nem értésre, s a kritikát rombolónak érzik.

Hajlanak önmaguk és teljesítményük lekicsinylésére. Önbecsülésüket nagyjából a többiek egyetértése és támogatása határozza meg. Mivel nem képesek önmagukat a biztonság és a gratifikáció fő forrásaként kezelni, úgy kell berendezniük az életüket, hogy környezetüktől folytonos megerősítést és támogatást kapjanak. Emiatt aztán ki vannak téve mások kényének-kedvének, és ha úgy érzik, hogy elveszítették azok szeretetét, akiktől függenek, szorongva élik át az öndetermináció igényének súlyát. Az önvédelem érdekében egyhamar alárendelik magukat mások akaratának, vagy megpróbálnak annyira kedvesnek mutatkozni, hogy lehetetlen legyen elutasítani őket. Túlzottan megalázkodóak, udvariasak, egyetértők, szelídek. Csüngő gyámoltalanság és támogatás-megerősítés utáni sóvárgás jellemzi őket.

Amellett hogy elvárják a szeretet és elfogadás jeleit, folyamatosan ilyen igényeket támasztanak másokkal szemben. Tagadják egyéniségüket, lemondanak vágyaikról. Nemritkán még visszaélésnek és megfélemlítésnek is alávetik magukat, csakhogy izolációt, egyedüllétet és az elutasítottság rémét elkerüljék. Üresnek és bénának érzik magukat, ha elutasítják őket, és egészen egyszerű feladatok vagy rutindöntések esetén is mások irányítását igénylik. Sokan közülük egy mindenható "mágikus segítőt" keresnek, olyan partnert, akiben feltétlenül megbízhatnak, aki megvédi őket a felelősség válallalástól és az élettel való magányos szembenézéstől. Ha találnak ilyen társat, egészen jól képesek működni; szociábilisak, melegséget, szeretetet és nagyvonalúságot mutatnak. Azonban ha ez a támogató kapcsolat megszűnik, visszavonulnak és feszültté, kétségbeesetté válnak, elveszettnek érzik magukat.
Ugyanakkor a dependens személyiségzavar jól kezelhető, gyógyítható.

Dependens személyiségzavart akkor lehet megállapítani, ha a tünetek közül legalább öt jelen van:
1., a mindennapi döntéseket képtelen mások buzdítása vagy részletekig menő tanácsai nélkül meghozni.
2.,a legtöbb fontos döntést átengedi másoknak, például azt, hogy hol éljen, milyen állást vállaljon, stb.
3., akkor is egyetért másokkal, ha azt hiszi, hogy tulajdonképpen nincs igazuk, mert fél az elutasítástól
4., nehezen képes kezdeményezni, "saját szakállára" megtenni dolgokat
5., hogy mások szeretetét elnyerje, olyan dolgokra is vállalkozik, amelyek kellemetlenek vagy megalázóak számára
6., egyedül kényelmetlenül és kiszolgáltatottan érzi magát vagy "nagyon messzire megy" hogy elkerülje az egyedüllétet
7., kifosztottnak és kiszolgáltatottnak érzi magát, ha szoros kapcsolatai véget érnek
8., kritikától és elutasítástól könnyen megsértődik

Viselkedési jellemzőik:
Karakterisztikusak, már a testtartásuk, a hanghordozásuk, a modoruk is. Együttműködők és egyetértők, nem asszertívek, kerülik a zajos és mozgalmas helyzeteket, és nem szeretnek a figyelem középpontjába kerülni. Mentegetőznek, alázatoskodók, szívélyesek és gyengédek. Emögött az elfogadás és egyetértés utáni vágyuk sejthető, ami aztán stresszhelyzetben meg is jelenik. Olyankor gyámoltalanok és kapaszkodók. Nemritkán enyhén depressziós a hangulatuk, és kapcsolataikban sokszor önfeláldozók.

Énkép, panaszok:
A körülöttük lévő problémákat nem akarják észrevenni. Naivak, a dolgok jó oldalát szeretik csak látni. Nem igazán tudják élvezni az életet és gyakran elbizonytalanodnak, elcsendesülnek, s némán szenvednek. Önmagukat belátónak, kooperatívnak tartják, törekvéseiket szerénynek érzik. Azonban alkalmatlansági és bizonytalansági érzéseik nagyon kifejezettek. Hibáikat felnagyítják, önmagukat lebecsülik. Ez gyakran mint stratégia azt szolgálja, hogy biztosítsák őket az ellenkezőjéről, vagyis hogy nem értéktelenek és szerethetőek.

A dependenciát három egymással szoros kapcsolatban álló dimenzió jellemzi a legjobban:
1., szoros kötődés és erős érzelmi kiszolgáltatottság másokhoz, így gyakran olyan kapcsolatokban is bennmaradnak, amelyben nem bánnak jól velük
2.,a társas helyzetekben megnyilatkozó önbizalomhiány melyhez gyakran szubmisszív viselkedés társul.
3., az autonómia utáni vagy az autonómia elkerülésére irányuló vágy. Akik elkerülik az autonómiát, azt szeretik, ha mások döntenek helyettük, mert egyébként határozatlanok és saját felelősségükre nehezen kezdeményeznek vagy visznek végbe dolgokat. Gyakran kérnek tanácsot, útbaigazítást, ezáltal választási-döntési szabadságukat mások akaratának alárendelik.

Gyengeségükre hivatkozva felmentik magukat a felelősség alól. Önmaguk lekicsinylésével és túlzott szerénységgel próbálják mások figyelmét és együttérzését elnyerni. Szociabilitásuk és jó természetük sokszor azt eredményezi, hogy a többiek lenézik őket. Nagy problémájuk, hogy önmagukból kevés erőt képesek meríteni, tehetetlennek és bátortalannak érzik magukat.

 The Doctor

Véres történelem 1/2.

Ha azt gondoltuk, a bűnözés elleni harc még gyermekcipőben járt, mikor nem tudtak a DNS-ről, nem ismerték az ujjlenyomatot és a ballisztikát, akkor gondoljuk csak el, milyen lehetett egy nyomozás az ókorban és a középkorban, mikor tetszések szerint vádolhattak másokat és a "nyomozók" is ugyanilyen szubjektíven álltak az ügyhöz? Ennek megismerésében segítek egy kicsit a kriminalisztika és az ehhez kapcsolódó tudományágak történelmének leírásával.

Kezdjük talán a legelején, a kriminalisztika védőszentjénél, Szent Tamásnál. Az apostol addig nem hitt el semmit, amíg nem látta a saját szemével, ezért is nevezik 'hitetlennek'.

Boszorkánysággal gyanúsított nő megkínzása

Az évek során rájöttek az emberek, hogy nem szabad ész nélkül öldökölni, rabolni, fosztogatni, ezért szabályokat alakítottak ki, hogy elkerüljük az állattá válást, miközben még mindig a társadalomban élünk, és megvédjük az ártatlanokat, elkapjuk a bűnözőket. Bár az 'ártatlanok megvédése' nem mindig úgy alakult, ahogyan sokan gondolták.  Sokszor alaptalanul vádoltak embereket, akiket megkínoztak, hogy vallomást csikarjanak ki belőlük, nem érdekelte őket, hamis-e, mert el akarta kerülni a további szenvedés, a lényeg, hogy vallomást tett. Nem a bizonyítékok, vagy a tanúk vallomása alapján döntöttek, hanem a gyanúsított személy életvitele alapján. Szerepet játszott benne a vallása, a munkája, elhelyezkedése a társadalomban és sok más tényező, amik miatt bűnösnek nyilvánították. 

Törvényszéki eljárások már az ókorban is voltak. Az egyik legkorábbi, feljegyzett boncolást Antistius végezte (római fizikus) aki azt vizsgálta, Julius Caesar testét ért 23 tőrdöfés melyike volt a végzetes.

Néhány ókori kínzás:

- Babilonban levágták az lábakat, ajkakat és az orrot, vagy kibelezték, esetleg kivágták az áldozat szívét.

- Perzsáknál a halálra ítélt személyt hamuval teli szobába állították, aki vagy megfulladt, vagy belesüppedt.

- Karóba húzás nagy divat volt. 2-3 méteres kihegyezett nyársat a személy végbelén keresztül fokozatosan elvezették a gerincoszlopa mellett és általában a lapocka, vagy a nyak mellett jött ki. Az áldozat több napig is életben maradhatott, mert elkerülték a létfontosságú szerveket.

- Bevarrták a húgycsövet borivás előtt, Tiberius császár idejében

A legelső feljegyzett törvényszéki nyomozás a középkori Kínában került leírásra, ahol a kötetben összefoglalták a halál okát, nyomokat sebeket, és a körülményeket.

A középkorban jelentősen közrejátszott a szubjektivitás a nyomozásban. Másképp álltak hozzá, a sértett rangjánál (királyi, egyházi, nemesi, szegény) és a helyszínek alapján (város, falu). Istenítélet akkor hajtottak végre, ha nem voltak tanúk, nem tudták kideríteni az igazságot, vagy éppenséggel a bíró nem foglalkozott vele annyit és Istenre bízta a döntést. Az istenítélet köszönőviszonyban sem állt a valódi igazságszolgáltatással, de leírnék pár 'próbát', amikbe legtöbbször belehaltak.

- Tűzpróba: a gyanúsítottnak tüzes vasat kellet fogni és néhány lépést megtennie. Bekötötték a sebeket és ha a seb nem gennyedt be pár nap alatt, akkor ártatlan. A nemesek választhattak maguk helyett egy személyt. (Ha elfertőződött, olyan súlyos volt, hogy belehaltak)

- Vízpróba: az összekötött embert mély vízbe dobták, ha bűnös volt, feljött és a víz felszínén lebegett, ha pedig ártatlan akkor megfulladt.

- Ha nem tudták eldönteni két személy közül, akkor kereszt elé kellett állniuk felemelt kezekkel, és aki először leengedte, az volt a bűnös.

Ez csak néhány a sok közül, az emberi butaság határtalan, mindenfélét kitaláltak.

Akit ez jobban érdekel, tudom ajánlani a keszthelyi Horrorárumot, ahol a kínzómúzeum középkortól elkezdve bemutatja a kínzási, kivégzési módszereket.  Amikor én jártam ott, hatalmas meglepetés ért, mondhatni  kerülöm az ilyen helyeket.


White Collar

Ted Bundy (2/5)

Ted első áldozata Lynda Ann Healy, aki egy művelt fiatal lány volt. Lynda 21 évesen rádióbemondóként dolgozott, a hallgatók minden reggel hallhatták barátságos hangját, amint a síelési viszonyokat ismerteti. Magas, vékony lány volt, hosszú barna hajjal, és kedves mosollyal. Szeretett fogyatékos gyerekekkel foglalkozni. Lynda négy másik lánnyal osztozott az egyetem melletti lakásán.1974. január 31-én néhány barátjával elment egy közeli bárba, ami igen népszerű volt az egyetemisták körében. Nem maradtak túl sokáig, Lynda hazament, tévét nézett és felhívta a barátját telefonon. Ezután lefeküdt aludni. Szobatársa ezen az éjjelen sem hallott semmi zajt Lynda szobájából. Minden nap 5:30-kor kelt, hogy beérjen a munkahelyére. Szobatársa hallotta az óracsengést szokás szerint megszólalni. De a csengés nem szűnt meg, így szobatársa épp be akart menni szobájába, hogy elhallgattassa azt, de megcsörrent a telefon. A rádióállomás érdeklődött Lynda felől. Szobatársa benézett a szobájába, de ott mindent rendben talált, így azt mondta, már elindult a munkába. De amikor aznap délután szülei telefonáltak, hogy nem látták Lyndát, mindenki aggódni kezdett. Senki nem látta őt. Lynda szülei hívták a rendőrséget. Szobájában az ágy be volt vetve, de olyan módon, ahogyan Lynda sosem szokta. Különös módon a párnahuzat és a lepedő hiányzott. Találtak egy apró vérfoltot a párnán, ami megegyezett Lynda vércsoportjával. Volt egy folt a hálóingén is, ami a fürdőben volt felakasztva. Néhány ruhája is hiányzott. További jel volt, hogy a hátsó ajtó nem volt bezárva, holott a lányok mindig nagyon ügyeltek erre. Kezdetben a rendőrség azt hitte, hogy Lynda egy bolond játék részese, mert nem találtak se hajszálakat, sem ujjlenyomatokat, de később megállapították, hogy egy idegen hatolt be a házba. Így lett egy kedves, művelt és segítőkész lányból, egy sorozatgyilkos első áldozata.

Ted Bundyra kiadott körözés az FBI által.

Ezen a tavaszon és nyáron még több női hallgató tűnt el megmagyarázhatatlan módon. Rengeteg esetben volt több hasonlóság, pl mind fehér, karcsú, egyedülálló volt hosszú, középen elválasztott hajjal, ráadásul mindannyian este tűntek el. Ebben az időszakban a rendőrség kikérdezte az egyetemistákat akik egy furcsa férfiról beszéltek, akinek egyik lába vagy karja be volt gipszelve. Az elmondattak szerint könyveket pakolt és fiatal lányok segítségét kérte. Más szemtanúk is láttak egy gipszet viselő férfit parkolni az egyetem területén Volkswagen bogarával. Végül 1974 augusztusában, egy washingtoni parkban megtalálták néhány eltűnt lány maradványait, majd később még kettőét. Ők voltak Janice Ott és Denise Naslund, akik július 14-én tűntek el. Egy pár látta utoljára Ott-ot egy vonzó férfival. Az egész beszélgetésből annyit hallottak, hogy a férfit Tednek hívják és a lány segítségét kéri, aki szívesen segít is a férfinak. A férfi kezén gipszet viselt. Ekkor látták utoljára a 33 éves lányt.  Denise Naslund délutánját a barátaival töltötte, majd elindult a mosdó felé, és többet sosem látták. A tetthely környékén egy begipszelt kezű férfi kért nőktől segítséget. A gyilkos különböző államokat járt be ebben az időszakban. Utahban Louise Smith rendőrfőnök, 17 éves lányát felkészítette az élet veszélyeire. Túl sokat látott már munkája során, és aggódott lánya biztonsága miatt. Legrosszabb félelmei váltak valóra, amikor lánya, Melissa 1974. október 18-án eltűnt. A lány eltűnése után kilenc nappal találtak rá, megfojtva és megerőszakolva. 13 nap múlva, azaz Halloweenkor egy 17 éves lány,  Laurie Aime tűnt el. Hálaadáskor találtak rá holttestére egy folyó szélén. Egy veszítővassal ütötték le, majd meg is erőszakolták. A rendőrség azt gyanította, hogy nem a helyszínen, hanem máshol ölték meg a lányt. Laurie testén kívül semmilyen bizonyítékot sem talált a rendőrség. A hasonlóságok miatt a washingtoni és az utahi rendőrség nyomozott a gyilkos után. Amikor Elizabeth Kendall egyik közeli barátja látott egy beszámolót az újságban a lehetséges gyilkosról, tudta, hogy Ted Bundy lehet az. Valahol mélyen Elizabeth tudta, hogy barátjának igaza van. Ted hasonlított a rajzra, VW bogarat vezetett, és szobájában mankók voltak, holott sosem sebesítette meg a lábát. 1974. augusztusában Kandell névtelenül felhívta a seattlei rendőrséget, miszerint barátjának köze lehet a gyilkosságokhoz. Később újra felhívta a rendőrséget, hogy még több információt közöljön velük. Tedről különbözőképeket küldött, amiket megmutattak a szemtanúknak, de a szemtanúk nem tudták egyértelműen azonosítani. A rendőrség úgy döntött, hogy sokkal gyanúsabb egyénekre fordítják a figyelmet és Ted Bundy-t pár évre elfelejtették. A gyilkos továbbra is becsapta a nyomozókat azzal, hogy különböző államokban ténykedett, így a rendőrség nem volt képes összehasonlítani az ügyeket. Viselkedése egyre bátrabbá és merészebbé vált. Akik megmenekültek, később fontos információkkal látták el a rendőrséget. 1974. november 8-án a rendőrök áttörést értek el az ügyben, és ez volt az, amire vártak. Ezen a péntek reggelen, egy különös, de vonzó idegen egy könyvesboltban találkozott össze a 18 éves Carol DaRonch-al. Az idegen azt mondta neki, hogy látta, amint valaki megpróbálta feltörni az autóját, és arra kérte, hogy nézzék meg együtt, nem hiányzik-e valami az autóból. Carol azt hitte, hogy egy biztonsági őr, hiszen teljesen ura volt a helyzetnek. Mikor a kocsihoz értek, megnézte, és mondta a férfinak, hogy minden rendben. A férfi, aki Roseland rendőrtisztként mutatkozott be, azonban nem volt elégedett, és be akarta kísérni a lányt a rendőrségre.  Amikor a férfi egy VW bogárhoz vezette a lányt, az gyanakodni kezdett, és érdeklődött a személyazonossága felől. A férfi azonnal felmutatott egy jelvényt és a kocsihoz vezette a lányt. A rendőrség ellentéte irányába indult a férfi, majd hirtelen megállította az autót. DaRonchba befészkelte magát a félelem. A „rendőr” hirtelen megpróbált rátenni egy bilincset a lányra. Amikor elkezdett sikoltozni, a férfi elővett egy fegyvert és megfenyegette, ha nem hagyja abba, megöli. DaRonch kiesett az autóból, de az őrült azonnal elkapta. feszítővas volt a kezében, meg akarta ütni a lányt, de az megrúgta és elfutott. Az úton meglátott egy párt, akik épp arra autóztak. Megálltak és felvették. Hisztérikusan sírt és egy férfit emlegetett, aki meg akarta ölni. Azonnal hívták a rendőrséget. Bilinccsel a csuklóján, sírva mesélte, hogy mit tett az egyik emberük. De náluk egy Roseland nevű rendőr sem dolgozott. Azonnal a helyszínre siettek. A rendőrség kapott egy leírást a férfiról és annak autójáról, majd pár nappal később vérmintát is a lány kabátjáról. A vércsoportja nullás volt, épp, mint Ted Bundyé. Ugyanezen a délutánon egy gimnázium igazgatóját megközelítette egy jó kiállású férfi, és a segítségét kérte. Nagyon elfoglalt volt, ezért elutasította. Később is segítséget kért tőle, de ismét elutasították. Valami furcsának, szinte ijesztőnek tűnt a férfiban, de nem törődött vele, folytatta munkáját. Felkavarta, hogy ismét látta a férfit a nézőtéren, és elgondolkozott, vajon mit is akarhat valójában. Debby Kent, aki szüleivel nézte az esti ünnepséget, hamar távozott, hogy felvegye testvérét a bowling-teremben. Szüleinek azt mondta, hamarosan visszajön, de sosem tette. Valójában sosem jutott el az autójáig. Debbyt sehol nem találták, de a rendőrök a parkolóban találtak egy apró bilincskulcsot. Később a rendőrök megpróbálták beleilleszteni a kulcsot a DaRonchon talált bilincsbe, és az tökéletesen beleillett. Egy hónappal később egy férfi telefonált a rendőrségre, hogy látott egy VW bogarat kihajtani a gimnázium parkolójából azon az estén, amikor Kent eltűnt. 1975. január 12-én Caryn Campbell, vőlegényével, Dr. Raymond Gadowskival, és két gyermekükkel Coloradoba utaztak. Caryn remélte, hogy kikapcsolódhat, és több időt tölthet gyerekeivel. Míg a hotel társalgójában pihentek, Carynnak eszébe jutott, hogy egy újságot a szobában hagyott, és elindult érte. Vőlegénye és gyerekei hiába vártak rá. Vőlegénye tudta, hogy beteg volt azon az éjjelen, és utánament, hátha segítségre van szüksége, de sehol nem találta a nőt. Valójában sosem ért el szobájáig. Gadowski másnap értesítette a rendőrséget. Minden szobát átvizsgáltak, de nem akadtak a nyomára. Egy hónappal később egy lakóautós meglátta Caryn meztelen testét az út mentén. Az állatok már megrágták a testét, ezért nehéz volt megállapítani a halál okát. Az világos volt, hogy olyan erős ütéseket kapott, amelyek végzetesek voltak. Mint az áldozatok többségénél, nála is sorozatos csapásokat mértek a fejére egy éles tárggyal. A csapások olyan erőszakosak voltak, hogy kitört az egyik foga. Az is egy bizonyíték volt, hogy megerőszakolták. Úgy hitték, eltűnése után egy órával halt meg. Caryn testétől nem messze is találtak egy bizonyítékot.

Néhány hónappal testének felfedezése után, egy másik test maradványait találták meg 10 km-re Ott és Naslund eltűnési helyétől. Ő volt Brenda Ball. Halála oka az volt, hogy egy éles tárggyal fejbe ütötték.
Néhány nap telt csak el, és egy újabb holttest került elő. Susan Rancourté volt, aki még nyár előtt tűnt el. Ebben a hónapban még ketten kerültek elő, egyikük Lynda Ann Healy volt. További öt nőt találtak holtan Coloradoban ugyanolyan körülmények között. Nem ők voltak az utolsók, akik áldozatul estek Tednek.
1975. augusztus 16-án Bob Hayward őrmester Salt Lake megye területén őrjáratozott, amikor észrevett egy gyanús VW bogarat maga mögött. Jól ismerte a szomszédokat és a helybélieket, és nem emlékezett erre a szürkés autóra korábbról. Amikor ráirányította a lámpáját, hogy jobban lássa a rendszámot, a bogár sofőrje kikanyarodott a lámpa fényéből és gyorsan elhajtott. Hayward őrmester azonnal elkezdte követni a járművet. Két stop táblán és egy közeli benzinkúton is áthajtott. Hayward követte a merész vezetőt, látta amint az kiszáll és megközelíti a rendőrautót. Elkérte személyijét és jogosítványát, amelyek Theodore Robert Bundy névre voltak kiállítva. Ebben a pillanatban két másik rendőr tűnt fel, Hayward pedig észrevette, hogy a kocsiban az utasülés hiányzik. A rendőrök átvizsgálták a kocsit: találtak egy feszítővasat, símaszkot, kötelet, bilincset, drótokat és egy jégcsákányt. Bundyt azonnal letartóztatták. Nem sokkal ezután a rendőrök megpróbálták kideríteni, vajon van-e köze DaRonch elrablásához. A bilincsek, amiket kocsijában találtak megegyeztek azzal, amit a lányon találtak, és a kocsi is hasonlított a leírásokra. Továbbá a feszítővas is hasonló fegyver volt ahhoz, amivel megölték Carolt. Gyanították, hogy Bundy ölte meg Melissa Smith-t, Laure Aime-t és Debby Kentet. Túl sok hasonlóság volt az ügyekben. 1975. október 2-án DaRonchot behívták a utahi rendőrségre, hogy hét ember közül azonosítsa Bundyt. A nyomozók nem voltak meglepve, amikor Bundyban felismerte támadóját. Annak ellenére, hogy Ted hangoztatta ártatlanságát, a rendőrök tudták, hogy ő az emberük. Nem sokkal azután, hogy kiválasztották a hét ember közül, a nyomozók teljes körű nyomozást indítottak az ellen az ember ellen, akit Theodore Robert Bundyként ismertek.
1975 vége felé a nyomozók megjelentek Elizabeth Kendallnál, hogy információkat kérjenek Tedről. Úgy hitték, hogy Bundy hollétének kulcsa az ő kezében van, ő ismeri személyiségét és szokásait. Amit megtudtak, annak alapján össze tudták kapcsolni Bundyt a többi áldozattal is. 1975. szeptember 16-án a King megyei rendőrség kiemelt bűnüldözési egysége behívta Elizabethet, hogy kikérdezzék. Stresszes és ideges volt, de hajlandó volt információkat szolgáltatni az ügy érdekében. Amikor Tedről kérdezték, azt állította, hogy a gyilkosságok éjszakáin nem tudta hol volt. Valamint elárulta, hogy sokszor nappal aludt, éjjel pedig elment, de nem tudja hogy hová. Egy későbbi interjúban Elizabeth elmondta, hogy észrevett Ted autójában egy baltát. De volt itt még valami, ami fontos lehetett az ügyben. Emlékezett, hogy Ted ellátogatott a Sammamish parkba júliusban, ahová vízisíelni ment. Egy héttel ezután tűnt el Janice Ott és Denise Naslund ugyanezen a helyen. Hosszú órákon át tartó interjúk után a rendőrség úgy döntött, hogy inkább Ted előző barátnőjére összpontosítanak. Amikor kapcsolatba léptek vele, elmesélte, hogyan változott meg Ted viselkedése a szeretetből gonoszsággá. Úgy tűnt, Ted kettős életet él, tele hazugsággal és árulással. Ám sokkal több volt Tedben, mint ahogy azt ők gondolták. A bizonyítékok ellene szóltak, de ő ennek ellenére még mindig bizonygatta ártatlanságát.

The Doctor★ 

Halál

Halál okainak és körülményeinek vizsgálata.

Halál beállta: egy átlagos holttest óránként 1°C-ot hűl, de ezt befolyásolhatja az időjárás, holttest körülményei és a személy ruházata, súlya is. Legkorábban 30 perccel utána áll be a hullamerevség (izmok megmerevedése) , legkésőbb 3 óra. 6-12 óra alatt végigmegy, ennyi ideig marad és ugyanennyi idő alatt el is tűnik, ha nem érnek a testhez.  2 nappal később ( a baktériumoknak köszönhetően) zöldes árnyalatot kap a bőr, kivéve a nagyon sötét bőrűek, és egy héten belül elsápad, majd áttetsző, márványszínű lesz. A szem idővel megpuhul és vékony, ködös hártya keletkezik rajta. A gyomortartalomból is meg lehet állapítani, mikor állt be a halál: az elfogyasztott étel 3 óráig marad a gyomorban. A félig üres vékonybél 6 órával ezelőtti evésre utal, ha pedig üres a vékonybél, akkor legalább 8 órája evett a személy.

Sérülések: közvetlen közelről leadott lövésnél égésnyom keletkezik a seb környékén, a tettesen pedig korom rakódik le, amit szappanos mosással el lehet távolítani, de nem teljesen. Zúzódások dulakodásra utalnak (tompa fegyverrel, ököllel, lábbal ,akár agyonverés is lehet a következménye), ami akkor van, ha az erek erő hatására megpattannak. Ez először vörös színű, majd lila, barna, zöld és végül sárga lesz. Hypoxia (oxigénhiány)  következménye lehet a kékes bőr, kitágult tüdők, a szemek erei berobbantak, ami fulladásra vall. Kézi fojtogatásnál a nyelvcsont eltörik, a száj és az orr környéke kékes lesz. Vízbe fulladás esetén a tüdő és a gyomor duzzadt, vízzel vannak megtelve, és a gyomorban, légjáratokban lévő vér az erek szétrepedése miatt keletkeztek, vagyis az áldozat oxigénért küzdött. 

Ha a test már bomlani kezdett, mikor rátaláltak, akkor a halál idejének megállapításához fontosak lehetnek a hulla körüli rovarok. (Törvényszéki Rovartan) Megállapítják az ott talált rovarok fajtáját és megvizsgálják a szaporodási szokásaikat, fejlődésüket. Visszamenőleg megnézik az időjárást és ezekből elkészíti a körülményeket, amiben élhetett az állat. Az időjárás felgyorsíthatja és lelassíthatja az életciklusukat. Miután megvizsgálták a lárvák fejlődését, meghatározták a halál idejét, mert minden rovar, a bomlás más időpontjában teszi le a petéit.

White Collar

O.J. Simpson ügy

Orenthal James Simpson 1947. július 9-én született San Franciscoban. Tehetséges színész és futball játékos volt, de végül mégsem ez hozta meg neki a legnagyobb hírnevet, hanem egy gyilkossági per, miszerint volt feleségét, Nicole-t, és annak barátját 1994 júniusában meggyilkolta. Megrendíthetetlen bizonyítékok álltak rendelkezésre, mégis hihetetlen fordulatot vett minden...
1994. július 12. Nicole-t és új párját, Ronald-ot brutálisan meggyilkolták a nő házában. A kert és a ház is tele fontos bizonyítékokkal, vérfoltokkal, ruhadarabokkal, amik közül néhány O.J. Simpson DNS-ét tartalmazza. Véres lábnyomok a nő és a gyanúsított háza előtt is, aki feltehetően megsérült az összecsapásban. O.J.-t viszont személyesen nem tudják kihallgatni, elutazott, mikor visszatért kezén kötés díszelgett.
Különböző sztárügyvédeket fogadott fel az egykori focista, ám nem is ez miatt nyerte meg a pert... Igaz, az ügyvédei minden módon megcáfolták a bizonyítékokat, rasszistának mondták a nyomozókat és mindent elkövettek az ügy érdekében, a rendőrök hibáztak rengeteget. Nem vizsgálták meg rendesen a holttesteket, elmozdították őket, nem vizsgálták át rendesen a helyszínt, a nyomozók nem viseltek kesztyűt, sokan átmászkáltak a lábnyomokon és még sorolhatnám.

Kilenc hónapon át tartó tárgyalás végére O.J.-t ártatlannak nyilvánították, ám az áldozatok családja újabb pert indított, ahol 33 millió dollár kártérítést fizetett nekik az egykori sztár, ami pénzügyi csődbe vitte.
Meggyanúsították azzal is, hogy egy LA-i hotelszobából sportereklyéket lopott el, ahol azzal védekezett, hogy a tőle elrabolt, saját relikviáit szerezte vissza, de ez nem volt elfogadható, mivel az egészet fegyverrel követte el.
2008. december 5. a Las Vegas-i bíróság 33 év szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés harmadánál kevesebb idő letöltése után szabadlábra helyezhető.


Ha érdekel jobban, nézd meg:  

2013. 02. 17. (vasárnap) Investigation Discovery 08:30  ; 13:30  ;  17:40

Aphrodite Jones: Bűnök Nyomában: O.J. Simpson

White Collar

Ted Bundy (1/5)

Theodore Robert Cowell néven született 1946. november 24-én Louise Cowell gyermekeként. Születési helye Glaisdale, Vermont. A biológiai apja sosem ismerte gyermekét. Nem sokkal Ted születése után visszaköltöztek nagyszüleihez Philadelphiába. Theodore sokáig abban a hitben élt, hogy nagyszülei a szüle, és édesanyja pedig a nővére. Az egész színjátékot azért találták ki, hogy anyját megvédjék a nyers kritikától, mert nem volt férjezett. Ted 4 éves volt amikor Tacomaba költöztek a rokonaikhoz. A költözés után egy évvel Louise beleszeretett egy, a hadseregben szolgáló szakácsba, Johnnie Culpepper Bundyba. 1951 májusában összeházasodtak, Ted pedig felvette mostohaapja nevét, és élete végéig megőrizte. A család később még 4 gyermekkel gyarapodott. Ted az iskola után vigyázott testvéreire. Mostohaapja próbált szoros kapcsolatot kialakítani Teddel, például kempingezésekkel és apa-fia tevékenységekkel, ám ez Ted számára felesleges volt, és közönyös maradt vele szemben. A vágy, hogy egyedül legyen növekedett, és talán ez vezetett ahhoz, hogy később a többi emberrel nehezen teremtett kapcsolatot. Ted Bundy kiskorában rettentően félénk és önbizalom-hiányos fiú volt. Gyakran ingerült volt, amiért viccek céltáblája volt a gimnáziumban. Stephen Michaud életrajzíró analizálta Bundy viselkedését és megállapította, hogy nem volt olyan, mint a többi gyerek, bár úgy viselkedett, de őt valami más kísértette: a félelem, a kételkedés. Már évek óta ezt érezte, de nem ismerte fel, csak mikor már késő volt. Függetlenül a megalázó tapasztalatoktól, amiket néha elszenvedett a mássága miatt, a gimnáziumban és a főiskolán jó tanuló volt. A gimnáziumi évei alatt társaságkedvelő emberré vált. Jól öltözöttnek és illedelmesnek jellemezték. Növekvő népszerűsége ellenére ritkán randevúzott. Érdeklődött a síelés és a politika iránt. Eziránti érdeklődése évekkel később politikai körökbe vezette egy időre. A gimnázium után Washingtonban kezdett el tanulni az egyik egyetemen, majd ott is kezdett el dolgozni, mint buszvezető és cipőkereskedő, de egy állása sem volt túl hosszantartó.  Munkaadói megbízhatatlannak tartották. Az iskolán kívüli munkák nem nagyon érdekelték, de nagyon törekvő volt az iskolai tanulmányaiban. 1967 tavaszán azonban belekezdett egy kapcsolatba, ami örökre megváltoztatta életét.  Ted Bundy találkozott egy lánnyal, akiben mindaz megvolt, amit szeretett. Gyönyörű és okos volt. Nem hitte, hogy az osztályából bárki is érdeklődne iránta. Eléggé különböztek egymástól, de mindketten szerettek síelni, és lassan egymásba szerettek. Ő volt Ted első igazi szerelme, de a lány nem szerette őt annyira, mint Ted. Kedvelte, de nem látta, hogy közös jövő lenne előttük. Ted próbált rá minél jobb benyomással lenni, még akkor is, ha emiatt hazudnia kellett. 1968-ban, miután barátnője lediplomázott, szakított Teddel. Felismert benne néhány olyan vonást, ami kizárta őt a férjjelöltek sorából. Ted sosem heverte ki a szakítást. Ezután semmi nem érdekelte, depressziós lett. Próbált a lánnyal kapcsolatban maradni levelezés útján, de úgy tűnt azt már nem érdekelte. Ted nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Ez egy olyan megszállottság volt, ami egész életén át tartott, és olyan eseményekhez vezetett, amelyek sokkolták az egész világot. A helyzet még rosszabbá vált, amikor 1969-ben Bundy megtudta az igazat szüleiről, hogy a „nővére” tulajdonképpen az anyja, a „szülei” pedig a nagyszülei. Nehéz elképzelni, milyen lehetett, mikor megtudta, hogy anyja egész életében becsapta. Visszahúzódó és félénk személyiségből uralkodóvá vált. Újra beiratkozott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult, amiből kiváló volt. Bundy megbecsült hallgató lett, professzorai nagyon szerették. Ebben az időszakban találkozott Elizabeth Kendallal, akivel 5 évig volt együtt. Ő egy csendes, félénk titkárnő volt, aki elvált, és Tedben találta meg lánya számára a tökéletes apát. Elizabeth nagyon szerette Tedet, és hozzá akart menni felségül, de Ted erre még nem állt készen. A lány tudta, hogy Ted nem szereti annyira, mint ő. 1969-től 1972-ig látszólag jobbá kezdett válni Ted élete. Magabiztosabb volt jövőbeli terveit illetően. Jelentkezési lapokat adott be különböző jogi iskolákba, és aktív politikai életet élt. A seattle-i rendőrségen kitüntetést kapott, mert megmentett egy hároméves kisfiút a vízbefulladástól. 1973-ban a sors ismét összehozta régi barátnőjével, akit meghökkentett, hogy Ted mennyire megváltozott. Magabiztos és megfontolt volt, nem pedig céltalan, mint régebben. Ezután még sokszor találkoztak, Elizabeth tudtán kívül, és a lány újra beleszeretett. 1974-ben azonban Ted minden előzmény nélkül szakított a lánnyal. Bosszúja sikerült. Most ő utasította el úgy, mint régen a lány őt. Többé nem is látta, és nem is hallott felőle. 1989. január 24-én villamosszék által halt meg. 19 és 36 között mozog az áldozatainak száma. Az USA több államaiban is gyilkolt (Washington, Utah, Oregon, Idaho, Florida és Colorado). 1975. augusztus 16-én vették őrizetbe. 1977. december 30-án megszökött, de 1978. február 15-én újra elfogták. Végül halálbüntetést kapott. Több álneve volt (Chris Hagen, Ken Misner, Richard Burton, Roseland tiszt).

Az USA egyik legnagyobb sorozatgyilkosa volt. 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg szerte az Egyesült Államokban. Ted Bundy 10 év tagadás után 30 nő meggyilkolását bevallotta, de mindenki tudja, hogy ennél több áldozatról volt szó, a meggyilkolt nők száma máig ismeretlen. Az áldozatait előbb megerőszakolta majd vagy agyonverte, vagy pedig megfojtotta azokat. Nekrofiliával is gyanúsították. Brutális személyisége és hajlamai ellenére elég művelt és vonzó ember volt, barátai jóképű és meggyőző embernek tartották.

The Doctor★

TrüpTrüp.~

HellóSzia kriminológusnak vagy éppen antropológusnak tanuló testvéreink!.^^

Reméljük, hogy ti is a Föld nevű bolygón éltek. 

Szóval *köhöm köhöm*... 

Köszöntünk mindenkit a blogon, ahol minden ügyet, sorozatgyilkost és egyéb ezzel kapcsolatos dolgot fogunk boncolgatni, egy-két dolgot leírni, a távhiteket elűzni és stb stb. 

Reméljük, hogy tetszeni fog agyament imádatunk ezek iránt.^^